Visszatérhetnek a náci jelképek a német videójátékokba

0

Miközben fröcsög a vér, röpködnek a végtagok, omlanak a belek a videójátékok erőszakos vonulataiban, a világ folyásától elzárt Németországban ismeretlen fogalom az agresszió. A véres játékok nagy része nem jelenhet meg nemzetközi minőségben, ehelyett trükköket kell bevetni a forgalmazhatóságukhoz.

A 90-es évek vége óta követelmény, hogy a lövöldözős játékok puskavégre került ellenfeleiből nem dőlhet a vér, és lehetőleg azt is érdemes elkerülni, hogy emberi létformákat kelljen a főhősnek eltennie láb alól. Így születtek meg a banditák, katonák helyett a robotok és zombik. A spriccelő vörös vér helyett pedig zöld tinta, vagy füstfelhő jelezte áldozatunk távozását az élők sorából.

Ahogy az erőszakot, úgy a németség múltjának nagy szégyenfoltját, a nácizmust sem lehetett megtűrni a játékokban. Így azokból a produktumokból, melyek a történelmi vagy egy fiktív harmadik birodalomban játszódnak, törölni kellett a svasztikákat, SS-jelvényeket és minden egyéb náci szimbólumot. A tiltás természetesen kiterjedt a körítésre is, mint a játékok kézikönyve, dobozképe, sőt, a Hitlert főgonoszként használó játékokban a „Führer” helyett a kancellár megszólítást kellett alkalmazni. A Wolfenstein: The New Colossus-ban például odáig terjedt a cenzúra, hogy az átvezető jelenetekben ordibáló Hitlerről leoperálták a bajszát, hiszen így már lehetetlen is volna kitalálni, kiről mintázhatták a főgonoszt.

Balra a nemzetközi, jobbra a német Hitler a Wolfenstein: The New Colossus c. játékból.

Eme korszak azonban most véget ér. A videójáték-cenzúra hivatalos szervezete, az USK úgy döntött, a németség immár rendelkezik elegendő lelkierővel ahhoz, hogy gyalázatos múltjával köntörfalazás nélkül szembenézhessen. Visszakerülhetnek a svasztikák és a Hitlerek a játékokba. Természetesen az engedélyezés nem megy végbe automatikusan, ugyanis rengeteg más kritérium alapján is szűrik a videójátékokat a német hatóságok. A tiltás feloldása egyelőre csak a náci szimbólumokra vonatkozik, így a tiltott önkényuralmi jelképek használatában érintett játékok többségét újból be kell küldeni elbírálásra.

Arról egyelőre nem szól jelentés, hogy esetleg a német játékok másik fekete bárányával, a véres brutalitással szemben is megenyhült-e a szívük az USK cenzorainak.

Megjegyzés: A tiltott önkényuralmi jelképek használata a legtöbb országban, így Magyarországon sem tiltott, amennyiben a kérdéses jelképek nem öncélúan, hanem a történelmi hitelesség fenntartása érdekében kerülnek bemutatásra.