Nagyot lendült előre a DuckDuckGo szekere

0

Míg a Google a böngészési adatainkat, keresési történetünket, ujjlenyomatunkat, DNS-mintánkat meg még ki tudja miket eltárol rólunk, akár örökkön-örökké, az alternatívaként hadrendbe állított DuckDuckGo kereső nem kíváncsi minden ügyünkre-bajunkra a tamponreklámjai mutogatásához.

A weboldal üzemeltetői most bejelentették: 12 éves fennállásuk során először érték el a napi 100 millió keresést, havi átlagban pedig kétmilliárd kémkedéstől mentes étlapot közvetítenek a felhasználók asztalára. Mindezen eredmény ugyan továbbra is eltörpül a Google 5 milliárd napi keresőszava mögött, de ne feledjük el, hogy egy amolyan természetes monopóliumot nem lehet csak úgy „piaci verseny” alapon letörni. A privátszféra tiszteletben tartásának szükségét egyelőre nem minden felhasználó látja be maradéktalanul, az ébredés bár folyamatos, de viszonylag lassú.

The_DuckDuckGo_DuckBár a DuckDuckGo is kénytelen volt újításokat bevezetni, hogy úgymond piacképesek maradjanak, a nemrég debütált mobilos appjaikkal, illetve böngésző-bővítményeikkel kapcsolatban is megerősítik, hogy nem szeretnének a felhasználó személyes keresései közt évtizedekig visszamenően turkálni.

A kereső, bár használ reklámokat, azokat a hagyományos „broadcast” formában közvetítik a felhasználó felé, vagyis elmarad a webes szférában szokásos hirdetések személyre szabása.

A magánszférára való igény nem pusztán a keresőmotorok szempontjából kezd lendületet venni. A népszerű üzenőappoktól, mint a Whatsapp vagy a Skype is sorban pártolnak el felhasználóik, hogy a jóval biztonságosabb kommunikációt biztosító Signal-ra vagy Telegram-ra cseréljék őket.