Még a mesterséges intelligencia sem segít a reménytelen álláskeresők helyzetén

0
Work Hopeless Girl

Örömtáncot lejtvén vinnyogják a munkáltatók, hogy a mesterséges intelligencia majd jól megforradalmasítja az álláskeresést és a munka világát egyaránt. Továbbá megnézheti magát, aki nem hajlandó vagy képes lépést tartani ezzel a messiás technológiával, mert majd nem lehet és maradhat bérrabszolga egész életén át, ha legalább készségszinten nem aknázza ki az MI lehetőségeit.

Lássuk hát, mily elengedhetetlen és soha korábban nem kiaknázható segítséget jelent álláskeresésünk lefolytatásában a mesterséges intelligencia.

Az álláskeresés igazán depresszív és lehangoló tevékenység, legtöbben semminemű kifogással nem élnénk tehát, ha ennek hálátlan feladatát segítene elvégezni a mesterséges intelligencia.

Julian Joseph szoftvermérnök letesztelte a kifejezetten kapós önéletrajzok összeeszkábálására hivatott LazyApply nevű alkalmazást. Ennek fejlesztői azt ígérik, egyetlen kattintással ötezer munkáltató mailfiókjába közvetíti ki a maga által formázott és fogalmazott applikációs formulákat, motivációs levéllel és bemutatkozó üzenettel körítve.

Ha valamiért, hát ilyen eszközért akár embert is ölnének korunk demotivált és kudarcok tengerében fuldokló álláskeresői, kiváltképp a kötelező érvénnyel elvárt „teljes munkaidős álláskeresés” korában (ha az álláskeresés teljes munkaidős állás, akkor hol a fizetés?).

Girl Looking For Work At Home

Nevezett úriember tehát leadott ötezer jelentkezést a Lazyapply alkalmazással, miközben a hagyományos időpusztító, manuális álláskeresést is tovább folytatta.

Fáradozása eredménye 20 állásinterjú lett. Ez a mintegy 5000 leadott jelentkezéshez viszonyítva 0,4%-os sikerráta. Ha nem egyetlen kattintással született volna meg mindezen arány, valószínűleg fonnánk magunknak a kötelet a siralmas eredmények láttán.

Joseph szintén 20 körüli számú interjút tudott bezsebelni régimódi álláskeresése révén, ám a leadott jelentkezései pontos mennyiségét nem publikálta. Mindössze a sejtelmes „sok száz” kifejezés hagyta el a száját, ami valahol 300 és 900 közti mennyiséget sejtet.

A mérnök következőképp kommentálta az eredményt:

Ennek az eszköznek a puszta léte bizonyítja, hogy valami nagyon elromlott ebben a (munkások és munkáltatók közti) viszonyban. Úgy látom, ez (a szoftver) visszaad nekünk egy kevéske hatalmat, amit az évek során feladtunk a munkáltatóinknak.

Woman Work Laptop

Egy célra minden bizonnyal tökéletesen megfelel a Lazyapply szolgáltatása: a munkáltatókat tömegével elárasztó alacsony nívójú önéletrajzok sikeresen kiszoríthatják a jelentkezéseik minőségére igényes jelölteket.

Egyáltalán nem kell sajnálni a kapitalistákat: megérdemlik, amit kapnak. Bő két évtizede a legtöbb munkáltató automatikus szűrő algoritmusok bevetésével válogatja a befutó CV-ket. Az állandó túlterheltségre hivatkozó lusta disznó HR-es fruska soha nem is látja ezeket, mert a szűrő szoftver vagy reakció nélkül eltávolítja az előre beállított kulcsszavakat nem tartalmazó önéletrajzokat, vagy automatikusan kiszórt „sajnáljuk, de nem önt választottuk” választ közvetít ki a pórul járt jelentkezőknek – akár a beküldést követő egyetlen percen belül.

Szokták még szórakoztatni a nyilván roppant unatkozó álláskeresőket a CV feltöltését követően külön rubrikákba és egyesével betáplálandó személyes adatokkal, iskolázottsági és foglalkoztatás-történeti információk fél órán át tartó betápláltatásával. Ne csodálkozzunk, ha egy ilyen etapot követően interjú helyett a megadott telefonszámunkat hívogató és mailfiókunkat megszámlálhatatlan spammel tömítő MLM-reklámok sodró árja lesz a jutalmunk.

Szumma szummárum, ha a mesterséges intelligencia valóban forradalmasítja az álláskeresés folyamatát, az a hasznavehetetlen szemét tonnaszám való kiszórását jelenti. Micsoda remek innováció, hogy tudtunk meglenni nélküle!

Hr Recruiter Ai Filtering
“Tudtad,hogy az önéletrajzodat visszautasíthatja egy számítógép, mielőtt akár emberi kézre jutna? Temérdek kvalifikált álláskereső nem jut túl a Jelentkező Lekövető Rendszeren (JLR). A JLR egy szoftver, melyet a fejvadászok használnak több száz CV szortírozására. Tippek és trükkök a megkerülésére (nálam)!!”

Szerencsére Joseph Úr próbálkozásait siker koronázta: végül az Apple és a Fehér Ház is állást ajánlott neki, tehát akár válogathat is a munkahelyek között. Hogy sikerült hozzájutnia e remek lehetőségekhez? A jól bejáratott és gyakorlatilag egyetlen valóban működőképes módszerrel: nepotizmus által. Mindkét cégnél dolgozik egy haverja, akik értesítették őt a megüresedett pozíciókról.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás