Technológiai exodus: menekülnek az ismert Youtuberek a cégdiktatúra elől

0

A koronavírus-ármány kirobbanása óta a szokásosnál is erőteljesebb lendületet vett az igazság kimondóinak cégdiktatúra általi üldöztetése. Sorra jelentették be a különféle szociálisnak hazudott antiszociális médiumok a szólásszabadság irtását. Mindehhez különösképp nagy vihart sem kell kelteniük. Amihez régen tettleges közreműködés, mint deportálás, elgázosítás volt szükséges, napjainkban pusztán egyetlen adminisztratív akció révén elvégezhető a renitens egyedek ellehetetlenítése, illetve jelképes gödörbe lövetése.

Miután a diktatorikus teljhatalmat kiépítő tech-cégek váltak az elmúlt évtized során az internet kapuőreivé, jó vámszedők révén ugyanazon folyamatot végzik el, melyet az ipari, illetve pénzügyi kapitalizmus már korábban elvégzett. Elintézték, hogy a kiváló alkotószellemmel felvértezett emberek kénytelenek legyenek ezen globalista platformokon működni, hiszen csak e művelet által válnak láthatókká. A beetetés folyamatának lezárultát követően, miután a kiszolgáltatottság állapota visszavonhatatlanul bekövetkezett, totalitárius teljhatalmuk lett ezen cégeknek a lakosság fölött, és határozhatják meg önkényesen, létezhetnek-e egyáltalán a különféle tartalom-előállítók az interneten, vagy pedig váljanak egyetlen gombnyomással kvázi holtakká az őket látni-hallani kívánó közönség részére.

Bár látszólag szolgáltató platformok széles tárháza áll a kreatív Youtuberek részére, ugyanúgy, mint a fizikai termékek esetén, a kapitalizmus által keltett „bőség zavara” pusztán ócska, hazug illúzió. Az ezernyi különféle márkanév és egyedi arculat mögött gyakorlatilag pontosan ugyanazon „gyártók”, mechanizmusok húzódnak meg. Viheti a videóit akárhova a szerencsétlen igazmondó, minden, magáncégek uralta feudalista weboldalon pontosan ugyanolyan elbánás vár rá.

facebook_diktatura

Arról nem is beszélve, hogy a Youtube monopoluralma a videómegosztás terén gyakorlatilag elintézte, hogy az embereknek eszükbe se jusson alternatívát keresni. Amennyiben kedvenc előadóik videói szőrén-szálán eltűnnek a kapitalista három T nyomán, a fogyasztók nem vonulnak át azon helyekre, ahol a cenzúrázott, megélhetésétől egyik pillanatról a másikra megfosztott jobbágy még előadhat.

A tavalyi év egyik legnagyobb port kavart folyamata Joe Rogan, az egyik legnépszerűbb internetes riporter távozása volt a YouTube platformjáról. Ám nem eszik olyan forrón a kását: Rogan akciója csakhamar a tech-monopóliumok uralta internet állatorvosi lovává változott.

Rogan mintegy 100 millió dollárért igazolt a Spotify-hoz, mely együttműködésben ígéretet kapott arra, hogy őt ott soha nem cenzúrázzák – nem úgy, mint tette azt a YouTube. Minek után a tinta megszáradt a szerződésen, és Joe Rogan műsorainak teljes archívuma is átkerült a Spotify-ra – az időközben legyártott újabb epizódok mellett –, a Spotify szépen elkezdte törölgetni az úriember podcastjait visszamenőleges hatállyal is. Joe Rogan elégedetlenkedésére a vállalat természetesen kioktató hangnemben leplezte le eredendő fasizmusát: a 100 millió dollárért cserébe azt tesznek a podcastjeivel, amit csak akarnak, az általuk szerződésbe foglalt ígérvények pedig kit érdekelnek? Pofa be rabszolga, és tedd a dolgod.

pexels-pavel-danilyuk-7518965

A YouTube-hegemóniától elszakadók másik nagy halacskája a Linus Tech Tips nevezető csatorna, mely egy szintén több milliós rajongótáborral rendelkező, informatikai tematikájú műsorgyár Linus Sebastian vezetésével. Az ő vállalkozása egész szépen kinőtte magát. Minden egyes videójában pénzért szponzorált termékek sokaságát tolja a néző orra elé, emellett egy mintegy két tucat fős stáb segíti munkáját.

Az évtizedes barátság ellenére Linus csatornájának videói immár az általa gründolt FloatPlane közösségi felületen debütálnak, majd egy hetes késéssel kerülnek fel az ismert monopolportálra is. Linus szerint a YouTube minden erénye ellenére nem tesz jót az internetnek ilyesféle (illetve gyakorlatilag semmiféle) központosított médium.

Nem kizárólag a legnagyobbak keresik a kiutat: a kisebb tartalomgyártókat az utóbbi években keményen megrostálták a YouTube állandóan változó, össze-vissza következetlen szerzői jogi, valamint felhasználási feltételei. Gyakorta törölnek akár sok-sok év múltával is olyan tartalmakat, melyek kihelyezésével, valamint terjesztésével hosszú időn át nem volt semmi probléma. A copyright-trollok ténykedése igaztalanul csap le a tisztességes tartalomgyártókra, gyakorlatilag állandó létbizonytalanságban tartva a videói révén megélhetést remélő felhasználókat.