Mikor fiatalok vagyunk, mindannyian sokat álmodozunk. Gyakran fantáziálunk a jövőről. Nagy festőkként, írókként vagy szobrászokként képzeljük el magunkat. Elgondoljuk, hogyan hódítjuk meg zenészként, filmsztárként vagy sportolóként a világot.
Idővel, ahogy idősödünk, ezeket az álmainkat elrabolják tőlünk.
Azt mondják, fel kell hagynunk az álmodozással. Kényszerítenek bennünket a fantáziálgatás befejezésére, reményeink sutba hajítására. Nőjünk már fel végre s alakuljunk felelősségteljes, karót nyelt felnőttekké.
A társadalom nem kedveli az álmodozókat. Azt akarják, hogy profán, gyakorlatias szerepeket vegyünk magunkra. A társadalom nem akar olyan embereket látni, kiknek saját vízióik volnának a jövőről. A társadalom azt kívánja, hogy mindannyian cseréljük le személyes vízióinkat egyszerű aspirációkra. A társadalom azt akarja, hogy tegyük félre az álmainkat, felejtsük el minden romantikus és kalandos gondolatunkat. A társadalom azt kívánja, hogy adjuk el lelkünket egy kis külvárosi vityillóért, egy autóért és egy gázüzemű grillezőért a kertben.
A társadalomnak dolgozókra és fogyasztókra van szüksége, nem pedig álmodozókra.
A társadalom azt mondja nekünk (az iskolai tanárok, szülők és munkaadók személyében), hogy az álmok a gyerekeknek valók, és ahogy öregszünk, egyre szerényebb, gyakorlatiasabb kívánságokkal kell beérnünk.
De a társadalom által kínált jutalmak jelentéktelenek, és elég hamar megkopnak. Roppant ironikus, hogy a társadalom által kínált jutalmak mennyire hamisak; az ujjaid között szétesnek. Csak az álmok valóságosak.
Az igazság, hogy a sikerhez, túléléshez és boldogsághoz álmaidat rendre a szívedhez közel kell tartanod. Soha ne ereszd el őket. Az emberek, kik elmenekülnek a környezetükből ugyanazok, akik képesek álmodozni. A koncentrációs táborokat túlélő foglyok el tudnak képzelni egy szabadulás utáni világot, akiknek viszont reményeik is odavesznek, mind elhaláloznak. Nem számít, miféle világot képzelsz el, amíg az jobb körülményeket ígér az adottaknál.
Állj ellen azoknak az embereknek és hagyd figyelmen kívül őket, akik el akarják venni az álmaidat, ambícióidat és törekvéseidet, akik a hétköznapi igények kielégítésére kívánják lecserélni azokat. Állj ellen azok nyomásának, kik joviálisan termelő humán alkalmatossággá kívánnak degradálni.
Tartsd magadhoz közel az álmaidat, ameddig csak élsz. Soha ne ereszd el őket.
Ha álmodozásra való képességed immár kizárólag a múltad elfeledett részét képezi, szabadítsd meg a süllyesztőből. Nyúlj vissza poros és homályos emlékeidhez, és ragadd meg őket. Próbáld meg felidézni, miről álmodoztál tinédzser korodban.
Álmaid felemésztésével válsz egyben depresszióssá, életunttá, nihilistává és nyomorulttá. Életedből fájóan hiányzik majd az izgalom és a romantika. A társadalom megfoszt téged ama reménytől és víziótól, amellyel meg tudnál küzdeni a nyomor, fájdalom és depresszió démonaival.
Akármilyen idős vagy, Bármeddig élsz, soha ne engedd, hogy elszakítsák tőled álmaidat, ambícióidat és reményeidet, amelyeket gyermekként élvezettel pátyolgattál. Ne félj attól, hogy álmaidat formába öntsd, és erővel képviseld azokat. Sződd bele álmaidat a jövőbeli terveidbe.
Amikor egy nagy japán cég vezetőjét megkérdezték, hogy van-e neki hosszú távú terve, azt válaszolta: „igen”.
– Mennyi időre előre tervez? – kérdezte az interjúztató.
– Kétszázötven évre – felelt a japán üzletember.
– Miféle tulajdonságokra van szükség a hosszú távú célok megvalósításához? – kérdezte a megdöbbent riporter, aki jobbára kétéves vagy legfeljebb ötéves tervek taglalásához volt hozzászokva.
– Türelemre – felelt bölcsen a vállalkozó.
Emlékezz, hogy álmaid és vágyaid messze többek valami határidős ügyletnél. Jegyzeteld le őket. Esküdj meg magadnak, hogy minden tőled telhetőt megteszel azok valóra váltásáért.
Nem feltétlen fogod tudni minden létező álmodat megvalósítani. De csakis addig maradsz életben, amíg álmaid pislákoló lángjait életben tartod.
