Nagyjából két-három éve ismét felkapott téma a globális hatalmi ambíciókkal felvértezett három nagy ázsiai nemzet, név szerint Kína, Oroszország és India egymáshoz való közeledése, hosszas évtizedek ellenséges viszonya után.
Eleddig magától értetődőnek tűnt, hogy az egymással folyamatos gazdasági és határmenti összetűzésben álló, ráadásul radikálisan eltérő gazdaságpolitikát űző, vallásilag összeegyeztethetetlen három ország jobban utálja egymást a nyugati imperialista USA-nál vagy akár Európánál.
A megoldhatatlannak látszó tenziók hadának ezen országok belső válságai vetettek véget. Hogy ideiglenesen vagy véglegesen, azt még egyelőre nem tudjuk. A beérkezett információk fényében inkább tűnik úgy, hogy a három agresszív hatalom váratlan összeborulása csakhamar keserves kiábrándulás táptalajává válik.
Kína a belföldön kirobbant, majd egész világra kiexportált COVID-járvány mellett azért került fatális összeomlás peremére, mert az olcsó fogyasztói kábítószerek nyugati exportjára irányuló modelljével szemben egyre több nyugati nemzet vezet be protekcionista intézkedéseket. Oroszország Ukrajna megtámadását szívta meg nagyon, amikor az önelégült Putyin által 2-3 hét hosszúságúra tervezett „nácitlanító hadművelet” immár negyedik éve tomboló, végeláthatatlan, véres háborúba torkollott. Egyszersmind bezárultak Oroszország előtt a nyugati világ piacainak kapui.
India külön sztori, ott a nacionalista Modi kormányzat immár évtizedes távlatban álmodozik hiábavalóan az ország ipari nagyhatalommá transzformálásáról, voltaképp elszívván a termelőkapacitást és elhódítván a nyugati piacokat a szomszédos Kínától.
A spontán verbuvált hármas szövetségbe végül Trump miatt sodródott be India, mivel az ő Modi haverja nagy megdöbbenésére óriási vámokat vetett ki az indiai importokra.
Az újfajta szitu formálta kényszerszövetség szerint Kínának hatalmas szüksége bizonyul a folyamatosan záródó nyugati felvásárlópiacok pótlására Oroszország és India képében, Oroszország Kínával kötött szorosabb viszonyával megkerülhetné a kereskedelmi embargók jelentős részét, egyszersmind enyhíthetné a belső áruhiányt az olcsón elérhető kínai javakkal; India pedig a nacionalista összetartás megszilárdítására, ami egyet jelent Modi hatalmának megtartásával a Kínával való értelmetlen torzsalkodás helyett inkább megosztaná azzal filléres munkaerejét. Így az odahaza kapuikat folyamatosan csukogató ipartelepek legalább egy része Indiában köthet ki a jelenleg jóval vonzóbb célpontnak számító Vietnam, Indonézia és a Fülöp-Szigetek helyett. Kínának pedig kifejezett érdeke a vele ellenséges Vietnám és Fülöp-szigetek gyengítése, így még mindig jobban járnak, ha belföldön leselejtezett gyártósoraik ezen országok helyett inkább Indiába vándorolnak.
Eddig a mese-mese meskete meg a geopolitikai sakkjátszma, most lássuk, ennek az egészen hihetetlen szövetségnek miféle „pozitív eredményei” keletkeztek eddig.
Azt hitte a három féllábú, félszemű, folyamatosan dülöngélő és belső instabilitással küzdő államhatalom, hogy csak úgy csettintésre leválthatja nyugati partnereit egymás piacaira. Olyannyira remekül áll e szívélyes együttműködés szénája, hogy bár nevezett országok vezetői folyamatosan egymás kezét fogván szerelmeskednek, odahaza a királyi palotáik falai közt meg ki tudja mit csinálnak egymással, e három nemzet lakossága folyamatosan utasítja vissza és szabotálja tettlegesen az uralkodó osztályaik összeborulási törekvéseit.
Kína az orosz turisták előtt bezárt Európa végett az Oroszországból beérkező vendégek számának radikális felfutására tette tétjét a rulettkeréken, gondolván, hogy azok vakációik tervezgetésénél majd jól átszoknak hozzájuk. Ezért a helyi vállalkozók, kiváltképp az orosz határhoz közel élő lakosok boltjaikat dugig tömködték orosz (ihletettségű) termékekkel, mint matrjoska babák, vodkák, stb. Ezek szépen egytől egyik rájuk is rohadnak, mert a ruszkik nem veszik a kínai határ átlépését követően ezen termékeket.
Na de mi a baj? Először is, a nemtom miféle kognitív kvalitásokkal megáldott kínai lakosság nem érti, hogy egy háborúban álló állam, mint Oroszország jobbára nem engedi saját, kiváltképp hadképes korú férfi népességét csak úgy világgá csatangolni. Nem állítanak ki útlevelet, kijárási tilalmat rendelnek el, személyes megjelenésre kényszerítik az embert, körözést indítanak ellene, stb. Tehát az oroszok turistáskodási kedvét nem kizárólag a szívélyes fogadásuk elől elzárkózó Európa veszi el, hanem maga Putyin bácsi a háborúja által.
Tehát igencsak hamar megfeneklett a kínai orosz turizmus felfutása. Ha eme csekélyke ténytől eltekintünk, a kínai üzletekben árult portékákat a kevéske betévedő orosz turista sem érinti.
Miért? Mert ezek a termékek nem valódi orosz piák, eszközök és tárgyak, hanem ócska kínai utánzatok. Azt hihetnénk, az oroszok nem háklisak a minőségre, pedig dehogyisnem! Csupán az esztétikával nem törődnek úgy általánosságban, de a tartalommal nagyon is!
A Kínában párolt vodkautánzatok túl gyengék és minőségtelenek egy orosz számára, a kínaiak meg pláne nem isszák őket, mert ízetlenek. A valódi orosz importtermékeket nem tudják a kínaiak fogyasztani, mert a vodkáik túl erősek számukra, a csokoládé pedig extrém édes. Ott állnak tehát a csődközelben vergődő kínai boltosok egy határ eladhatatlan szeméttel, melyet sem a sajátjaikra, sem a betévedő turistákra nem képesek ráoktrojálni.
Fordított felállásban, export / import terén sem prosperálnak az orosz-kínai kapcsolatok. Ahogy a nyugatiaknak, úgy az oroszoknak sem kellenek az ipari hulladék kínai elektromos autók. Kiváltképp Délnyugat-Szibéria szalonjait árasztják el ezek a hasznavehetetlen szemetek, ahol tudvalevőleg nagyon hideg van. Az elektromos autók akkuinak kapacitása a zimankós télben akár meg is feleződhet a hivatalos gyári számadatokhoz képest.
Az oroszok immár ott tartanak, hogy akaratuk úgymond egyértelművé tételére szétverik, visszaküldik és kitiltják a használhatatlan kínai EV-ket. Ugyanis ahogy a nyugatot, úgy Oroszországot is nyakló nélkül árasztják el a kínai veszélyes hulladékok, és nem tudják már, hogyan parancsoljanak megálljt a végeláthatatlan szemétinváziónak.
Ahogy gyűlölik az oroszok a kínai technológiát, ugyanígy inkompatibilisek az orosz járművek és ipartermékek a kínai piac igényeivel. Az oroszok extrém puritán, funkcióikban alapszintjükre redukált, olykor évtizedeken át változatlan formatervezésű, nehézkes és bonyolult kézi kezelésű eszközöket gyártanak, melyek viszont jó eséllyel évtizedeken át elműködgetnek minimális karbantartás szüksége mellett. A kínai vevők ezeket a cuccokat kifejezetten rondának és archaikusnak tartják, imádják viszont a látványos formatervezést, a mindent átszövő elektronikát, a színes LED-eket és a könnyed használhatóságot. Statikailag a gépeik súlyának redukciójára törekednek. Az sem baj számukra, ha egy kínai EV mondjuk az egykori Trabantokat könnyes nosztalgiával felelevenítő biztonsági teszteredményeket produkál.
Tehát két, fundamentálisan inkompatibilis piac próbál egymással úgy kereskedni, hogy egyik sem gyárt olyant, amire a másik nemzetnek nemhogy szüksége, de egyáltalában puszta igénye volna.
India arra számít, hogy az ő mezőgazdasági terményeik meg kézműves áruik majd gazdag felvevőpiacra számíthatnak a kínai fogyasztók részéről, csakhogy e szentimentális vágyálmot is alapos fejreesés követte.
A Kínai Kommunista Párt által nemrégiben nyilvánosság elé tárt adatok szerint a munka alapú társadalom halálos szorongatásában vergődő belföldi lakosság kevesebbet fogyaszt, mint India és a legtöbb afrikai ország népessége! Nem tud a munka rabszolgaságába végső elmúlásáig beletemetkezett kínai népesség foglalkozni a vásárlással, meg szuvenírtermékek gyűjtögetésével.
Végül a három ország turizmusának felfuttatására irányuló törekvések is elsüllyedtek. A kínai turistákat utálják Japánban, Koreában, de még Oroszországban is, mert nem tudnak viselkedni és nem bírnak erkölcsi-morális gátakkal. Ugyanúgy viselkednek idegenben, mint a magyarok idehaza: tolakodnak, szemetelnek, oktalanul reklamálnak.
Az orosz turisták roppant agresszívek, követelőzők és kibírhatatlanok külhonban, akárcsak az amerikaiak. Mivel a lakosság legnagyobb része rendkívül szegény, a legtöbb turistának életében egyetlen alkalommal bizonyul lehetősége kimenekülni az orosz anyácska fojtó öleléséből. Viszik viszont magukkal oroszságukat, s azt képzelik, a békés és harmonikusan együtt élő országok lakóival is úgy kell bánniuk, mint a sajátjaikkal. Emellett nyomorúságos létük kompenzálására és egyszeri utazgatási lehetőségük hathatósabb kiélésére igyekeznek mindent kifacsarni a fogadó ország lehetőségeiből, lehetőleg ingyen vagy legalábbis nagyon olcsón.
Az indiaiak eleve nem tudnak utazni, de ama kevesek, akik ezt megtehetik nem ismerik a civilizált országok illemtani követelményeit. Odahaza még mindig az utcára szarnak, környezetük gondozását elhanyagolják, s Újdelhi környékén kifejezetten veszélyes a turistáknak mászkálni. Nem véletlen, aki akár csak egyszer életében meglátogatja Indiát, nagy eséllyel soha többé nem vágyik vissza.
Oroszországban kevés a látványosság, gigantikusak a távolságok és igencsak heveny xenofóbiával viseltetik a lakosság az idegenek iránt, hogy akár kínai, akár indiai turistacsoportoknak érdemes legyen oda betenni a lábukat.
Tehát a turizmus egymás lakosságának megvendégelésén alapuló felfuttatására irányuló tervek is befuccsoltak.
Bár sem Putyin, sem Modi, pláne Hszi Csin-ping nem így gondolja, ténylegesen mindhárom ország gazdaságának talpon maradása a nyugati piacoktól függ. Kikandikálván a pártállami propagandacsatornák és brosúrák bűvköréből a kínai gyárosok és marketingesek köntörfalazás nélkül el is mondják, hogy a BRICS-országok és azok szövetségesei együttvéve sem jelképeznek akkora felvevőpiacot, mint ami önmagában véve az USA-é vagy az Európai Unióé. Arról nem is beszélve, hogy a valamennyi profit generálására képes mennyiségi rendelések hiánya mellett a globális dél piaci szereplőinek fizetőképessége is messze alulmúlja a nyugati nemzetekét, kik gyakorta kérnek fizetési haladékot, részletfizetési lehetőséget vagy mondják vissza utólag rendeléseiket a kínai gyártóktól.
Ilyesféle, komoly pénzügyi károkat keletkeztető akciókra a tőkeerős és elsősorban fogyasztásra épülő amerikai vagy európai cégek szinte soha nem vetemednek.
A három ország tehát leginkább amolyan „vak vezet világtalant” alapon van kisegítve egymással. A világtalan megparancsolja a sántának, hogy az kövesse vakon, miközben a néma hiábavalóan rikácsolja feléjük, hogy álljanak meg, mert a szakadék felé loholnak!
Eme átkozott szövetség tragikomédiája ellenére egészen sokan vannak, akik még idehaza is a kinézerekké alakításunk vágyát ütik át a népesség fölött (lásd Viktorka), vagy kívánnák a magyarságot az orosz despotizmus „védernyője” alá rendezgetni (lásd az aberrált bodó attilát).
A kínaiakról már nem egy alkalommal lehúztam a keresztvizet, az oroszokkal meg köszönöm szépen, nem kívánok részletesebben foglalkozni, de azért csakis és kizárólag a miheztartás végett álljon itt alább az orosz néplélek zanzásított jellemzése. Aki ezt követően is a Putyin bácsi pöcörője elé kívánna minket térdepeltetni, hogy kéjhölgyei legyünk, az meg is érdemelné, hogy azonnal deportáljuk őt Oroszországba, ahol az ő drágalátos szerelmük egyből rángatja is őket a frontra megdögleni az orosz anyaföld „védelméért”. Lásd a naiv ostoba fejükkel kiköltöző MAGA-fanatikusok esetét, kik gyakran komplett családjukat vitték magukkal, hogy letelepedésüket követően csakhamar kézhez is kaphassák katonai behívóikat.
Az orosz nacionalizmus az ún. ragadozó inklúzió elvét követi, amely homlokegyenest ellentétes az eredendően diszkriminatív magyarral.
A ragadozó inklúzió eredetileg közgazdáz fogalom: azt jelenti, hogy a kisemmizett rétegeket és marginális kisebbségeket úgy emeljük be a magasságos szabad piacban, hogy közben a kizsákmányolhatóságuk minél hevenyebb felfuttatására törekszünk. Pl. megengedjük egy fekete bőrszínű embernek, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson vagy lakáshoz jusson, cserébe úgymond a magasabb kockázat indoka mentén az ő hiteleik kamatait megfizethetetlenségig növeljük, hogy kötelezettségeik garantáltan meghaladják a fizetőképességüket. Így a rendszer generálta piszkos és alantas trükkökkel meg lehet indokolni, miért nem szabad az alsórendű és unintelligens feketéket diplomához meg fedélhez juttatni, ahol csak viszik a pénzt.
Aki valaha is letelepedik orosz földön, már ha van oly hülye, hogy ilyenre vetemedjen, automatikusan orosszá lesz, és mehet megdögleni az anyaföldért (=Putyinért) vívott háborúban. Ő innentől orosz, és nem hivatkozhat a kimúlásának elkerülésére, hogy más nemzetiségű, vagy bevándorló. Magyarországon az ember személyi identitása, kulturális eredete vagy akár politikai véleménye nagyban meghatározza, hogy ő akár magyar földön magyar felmenőktől született személyként magyar marad-e, vagy pedig helytelen politikai nézetei végett kiiratkozik a magyarság kötelékéből. Putyin nem foglalkozik ilyen kérdésekkel, függetlenül az emberek politikai orientációjától azok az államhatalom által szabadon kizsákmányolható orosz alattvalók maradnak. Ha nem viselkednek, legfeljebb mennek a gulágra, de akkor sem fogják őket megfosztani oroszságuktól.
A magyar ember roppant imádja önmagát, de saját hagyományai és kultúrája magasztalása mellett vagy helyett jóval gyakrabban nézi le vagy degradálja más országokét. A ragadozó inklúzió orosz modellje az efféle viselkedést nem tűri, mert nekik szent érdekük, hogy a birodalom nőjön és gyarapodjon, ne pedig semmivé redukálja magát a fél lakosság oroszság jogából való kizáratásával.
A magyar önfelszopás ellenkezik az orosz öngyalázással, a magyar nemzetből kitaszítás a ragadozó inklúzióval. A magyarok elsősorban lelki alapon siránkoznak saját nyomorúságos sorsukon, s nemzeti tragédiáink nagyja, legalábbis modern történelmünkben szellemi alapon bontakozott ki. Az oroszok társadalmi életét meghatározó szokás a heveny öngyűlölet, mellé az ő felsőrendű kultúrájuk és birodalmi ambícióik dicsőítése. Ebből a szempontból is fordítottan működnek hozzánk képest. Az orosz nem fél a fizikai megsemmisüléstől, sőt olykor kifejezetten kívánja azt, a magyar proli szerint viszont hát „élni csak kell”, és a fizikai halál elkerülése érdekében akár a hatalommal való korrupt kiegyezés vagy a lélek kárhozata is elfogadható opcióként lép fel.
Az oroszok képtelenek az együttműködésre egymással, s nem képesek asszimilálódni más országok lakosságába. Az oroszok a saját fajtájukat sem tisztelik. A despotizmusuk végett váltak le róluk a szláv népek, kiváltképp a lengyelek, ukránok és fehéroroszok. Az oroszok viszont árulásnak veszik a nyugat-orientációt, s szentül hiszik, hogy a kötelékükből kicsatlakozó lengyelek, szerbek, ukránok továbbra is oroszok. Aki elhagyja Magyarországot, s nem kizárólag azért, mert egy trianoni határrendezés alkalmával kívülre kerül, az nem számít többé magyarnak. Egyetlen kivétel, ha valakiből a megállás nélkül szapult nyugaton nemzetközileg elismert alkotó vagy tudós válik, mert akkor mágikus módon megint megbecsült magyar lesz belőle.
Egy orosznak belföldön a magyarokhoz hasonlóan tökéletesen lehetetlen felemelkedni, ugyanakkor emigráns személyek részéről viszonylag gyakran történik, hogy nyugaton felkapják őket és alkotásaikat. Az orosz kultúra olyan, mint a magyar Nobel-díj: a világhírű orosz írók vagy Szentpétervárba költöztek, vagy Oroszországból elmenekülvén váltak világhírűekké. Viszont az emigráns oroszokat soha nem írja ki a hatalom az oroszságból. Sőt mi több, a politikai disszidenseket, mint amilyen mondjuk Trockij volt, akár a fél bolygón keresztül üldözteti a bérgyilkosaival.
Az orosz konyha híresen puritán, a magyar ízes és fűszeres, ugyanakkor fúziós is, amely tényt illendő mereven eltagadni.
Oroszországnak nincs úgymond kereskedelmi piaca. Egyedüli lényeges exportja az olcsó nyersanyag és energia. Oroszországgal így nem nagyon lehet kölcsönösen előnyös módon kereskedni, pláne termelni bármit is az orosz piacra. Ugyanez pepitában a turizmussal. Oroszország turizmusa az ukrán invázió kezdete óta gyakorlatilag lenullázódott.
Oroszország, mint nemzet elrettentő ereje és egyben spirituális lényege nem az aberrált bodóattilai hazugságban rejlik, hogy „tartják a törvényt”, hiszen semmi törvényt nem tisztelnek, önkényesek, a nemzetközi megállapodásokat egyoldalúan felrúgják. Erkölcsről meg ne papoljon egy olyan állam feje, melyben a válások és HIV-fertőzöttek száma az egész világ egyik legmagasabb adatait produkálja, a pornóoldalak dugig vannak tömve orosz modellekkel, az élő embert pedig puszta nyersanyagként használja a maga javára az állam. Az ukrán háború kezdete óta még inkább felfutott a HIV-fertőzöttek száma, mert az orosz katonák gyaníthatóan halomra erőszakolják az ukrán nőket és egymással is előszeretettel etyepetyéznek a fronton.
Oroszországban minden rendszer megbukott, vagy népirtó diktatúrává transzformálódott: cári uralom, Szovjetunió, modern Oroszország. Soha semmilyen úgymond univerzális vagy isteni törvény tartására nem képesek. Törvénytartás helyett despotizmus átitatta totál nihilizmus uralkodik rajtuk. Szerintem ezért gyűlölik oly hevenyen a nyugatot, mert a maguk tükörképét látják benne. A nyugati, despotizmust mellőző dekadenciát be tudják állítani az önkényes diktatúrájuk létjogosultságának igazolására. Hogy miért kell halomra gyilkolni a sajátjaikat. Mert még a végén néhány szőrös férfi szoknyában vonaglik a színpadon, és hát ez rosszabb még a lövészárokban való kibeleztetésnél is! Persze egy kis HIV-fertőzés azért még belefér. Csak úgy szolidan.
A despotikusan érvényesített nihilizmus megerősíti az oroszok halálkultuszát, mely űzött fétisizmust aztán az uralkodó osztály játszi könnyedséggel kiaknázhatja az önvédelem gúnyájába bújtatott offenzívái lefolytatására.
Mindennemű sérthetetlenség-tudatuk ellenére az orosz föld részben gigantikus kiterjedése és ellátási hatékonytalansága, részben a Moszkva-környéki népesség-koncentrációja végett rendkívül könnyen sebezhető. Egyetlen és kizárólagos kényszerítő erejük érinthetetlenségük szavatolására a nukleáris arzenáljuk.
Ettől eltekintve ha Moszkva elesik, akkor az egész birodalomnak annyi. Elegendő volna Moszkvát és talán Szentpétervárt atomcsapással sújtani, ám e művelet a MAD-doktrína jegyében nyilván beláthatatlan következményeket vonna maga után az egész világra nézvést.
Az orosz despotizmust egyben tartó legutolsó pillér, hogy az ország szövetségesei még sanyarúbb sorban tengődnek: Szíria (2024 végéig), Szudán (ahol népirtás folyik), Irán (teokratikus diktatúra), Észak-Korea (no comment). Úgy tűnik, a nyomor szereti a társaságot.
