Jones Úrnak hatalmas gyapotföldje és rengeteg rabszolgája volt. Egy nap szomszédját, aki szintén ültetvénytulajdonos volt, panaszáradattal ostromolta meg. Nehéz idők járnak az ültetvényen, egyre többet kell dolgoztatni a rabszolgákat, ám néhányan emiatt egyre többet engedetlenkednek, páran pedig igyekeztek megszökni az ültetvényről. A szomszéd megnyugtatta a rabszolgatartót: ismer valakit, aki segíthet.
Első nap
Egy nap Jones Úr gyűlésre hívta rabszolgáit, hogy egy Smith nevezetű úriember előadást tarthasson nekik. Smith Jones Úr fülébe súgta: akármit is mond, ő ne szóljon közbe és ne ellenkezzen. Így Jones Úr problémái a rabszolgáival csakhamar megoldást nyernek.
– A nevem Mr. Smith, és a mai nap lesz az Önök életének legboldogabb napja. Mostantól fogva maguk nem rabszolgák, hanem szabad emberek!
Jones Urat annyira lesokkolták a hallottak, hogy éppen felszólaláshoz lépett volna elő, ám Smith Úr leintette. Végül csak azért hallgatott, mert szomszédja igazán hangzatos ódákat zengett Smith úr képességeiről. Smith Úr nyugodt hangon folytatta monológját:
– Maguk mától fogva nem tulajdonai Jones Úrnak, és senki nem kényszerítheti Önöket, hogy az ő javára dolgozzanak. Ettől kezdve kizárólag maguknak dolgoznak!
A rabszolgák csakhamar mormogni kezdtek. Egy részük örömmel átitatva fogadta a híreket, másik felük tanácstalanul hallgatta tovább az előadó mondókáját.
– Lényegében bármikor elhagyhatják az ültetvényt, amikor csak akarják. Habár a környék szintén hasonszőrű ültetvényekkel van tele, melyek tulajdonosai azonnal rabszolgasorsba vetnék magukat, amint betennék lábukat a tulajdonukra. Szóval azt ajánlom, ne áldozzák fel újonnan nyert szabadságukat az efféle botor döntések oltárán. Ehelyett javaslom, maradjanak ezen az ültetvényen, ám nem mint rabszolgák, hanem mint önkéntes munkavállalók, és mint eme ültetvény résztulajdonosai.
Jones Úr ekkor már nyelvét harapdálta, hogy valahogy fékezze indulatait.
– Jones urat akár vezető pozícióban is hagyhatjuk, hiszen ő az egyetlen, aki tapasztalatokkal rendelkezik egy ültetvény vezetésében, mely önmagában elég komplikált feladat. Ám nem lesz többé hatalma felettetek. Ő is egy munkás lesz a sokból, akinek szervezőereje a hatékony munkát kell segítse. Akármilyen sérelmeket is táplálnak Jones Úrral szemben, mostantól mindannyian egyenlők lesznek. Szükségük lesz továbbra is egymásra, hogy a lehető leghatékonyabb együttműködés által a haszonból mindenki részesülhessen. Eme jeles alkalom megkoronázásaként engedjék meg, hogy összetartozásunk és együttműködésünk szimbólumaként átnyújtsam Önöknek ezt a zászlót. E zászló lesz a szabad Jones ültetvény jelképe.
Smith Úr magasba emelte a zászlót, melyet a letaglózott tömeg csendesen bámult.
– És legyen ez az új mottónk: Szabad emberekként a közös jólétért, szövetségben a Jones ültetvénnyel. Kiállunk a mindenkinek járó bőség, szabadság és igazságosság mellett. Ünneplésként mára munkaszüneti napot rendelek el. Élvezzék az újonnan jött szabadságot, ahogy óhajtják, holnap reggel pedig várjuk magukat nagyszerű új vállalkozásunkban, mint szabad és egyenlő emberek.
Látván, hogy Smith Úr komolyan gondolja mondandóját, a hajdanvolt rabszolgák tapsviharban és üdvrivalgásban törtek ki.
Második nap
Másnap reggel ismét Smith Úr állt a szabad munkások hada elé.
– Közös érdekünk, hogy ez az ültetvény jól működjön, így mindannyian részesülhetünk annak javaiból. Természetesen tudjuk, hogy vállalkozásunk rengeteg munkát és áldozatot kíván. Az, hogy Önök szabad emberként élhetnek tovább, nem jelenti, hogy abbahagyhatják a munkát. Igazából, mivel mostantól csak magukért dolgoznak, elvárható, hogy még keményebben tegyék oda magukat, mint korábban bármikor. Töltse el Önöket örömmel és büszkeséggel, hogy kizárólag a maguk gyarapodására szorgoskodnak megállíthatatlanul! Természetesen továbbra is lesznek szabályok – ha mindenki azt csinálhatná, amit akar, az ültetvény végül nem termelne semmit, és maguk mind éheznének! Legyenek hálásak, amiért Jones Úr elvállalta, hogy megosztja Önökkel gazdag tudását és tapasztalatait e törekvés sikerre viteléhez, és vegyék ki mindannyian részüket a termelésből! Néhányan maguk közül kiválasztásra kerülnek, hogy felügyelőként ellenőrizzék a termelés menetét, és biztosítsák, hogy mindenki a számára kijelölt feladatot végzi, betartják az előírásokat, és így tovább. A többiek fogjanak szerszámot, és kezdjék meg munkájukat – immár szabad emberként!
Harmadik nap
A mai reggelen Smith Úr rideg hangulatban indította az eligazítást.
– Egy rendkívül szomorú kötelességem van ma. Tegnap Charles-t rajtakaptuk, hogy a gyapot egy részét félretette magának. Gyaníthatóan azért, hogy eladván azt haszonra tegyen szert. Ez szabályellenes. Ez lopás!
Eközben két férfi Charles-t egy ostorozó állványhoz kötötte.
– Charles büntetést érdemel. Nem lelek örömöt az efféle szituációkban. Meg kell azonban érteniük: ha nincsenek szabályok, és nem tartunk rendet az ültetvényen, közös vállalkozásunk elbukik és mind szenvedni fogunk.
Élesen csattant az ostor Charles hátán.
– Ha azonban összefogunk, jól járunk. Szabadnak lenni nem jelent korlátok nélküli önzőséget és kapzsiságot. Mindenkinek megvan a végzendő feladata, a szabályok pedig mindenkire vonatkoznak. Csak így jutunk előbbre, csak így kaphatja meg mindenki jogos jussát a haszonból.
Egy fiatal férfi, Samuel, szólásra jelentkezett:
– De ha maga és Jones úr hozzák a szabályokat, és megostoroznak mindenkit, aki engedetlen, miben különbözik a mostani rendszer az előzőtől?
Smith úr rárivallt a hitetlen úfjúra:
– Hogy merészelsz ilyent mondani? Egészen le vagyok sokkolva! Korábban rabszolga voltál, most meg szabad ember! Persze, a dolgokat továbbra is menedzselni és szervezni szükséges azoknak, akik leginkább értenek hozzá. Te talán tudod, hogyan kell egy ültetvényt elvezetni, Samuel?
Samuel bátortalanul kérdezett vissza:
– Hát, nem… De ha szabadok vagyunk, miért nincs mégse beleszólásunk a szabályokba, és hogy hogyan végezzük a munkánkat?
Smith Úr kioktató hangnemben folytatta tovább mondandóját:
– Hálátlanságod meglep. Egyikőtök sem tapasztalt egy ültetvény elvezetésében, így nem lehettek abban a pozícióban, hogy döntéseket hozzatok annak működéséről, és hogy mit hogy kelljen csinálni a hatékony együttműködés érdekében! Úgy tűnik, nem méltányolod kellőképpen, amit Jones Úr értetek tesz. Attól kezdve, hogy megvéd titeket a külső veszedelmektől, melyekről mit sem tudtok; azoktól, akik idejönnének és ismét rabszolgává tennének benneteket Jones úr védelme nélkül, folytatva az élelemmel és lakhatással, mellyel ellát titeket a birtokán, ráadásul sérüléseiteket és betegségeiteket is kezelteti. Nélküle nem létezne ültetvény, nem volna szedhető gyapot. Hálásnak kéne lenned azért a komfortért, mely nélkül az életed jóval nyomorúságosabb volna. Mindazonáltal, közös törekvésünk szabad és egyenlő résztvevőiként, mostantól minden reggeli gyűlésen bárki szabadon szólalhat fel és tehet fel kérdéseket, adhat javaslatokat és panaszokat, melyhez 2 perc áll rendelkezésére.
A munkások elégedettek voltak a hozott döntésekkel, és újult erővel vonultak a földekre gyapotot szedni.
Negyedik nap
– Nagy bejelentésem van mára! – szólalt fel Smith Úr. – Jones Úr unokatestvére ellátogatott hozzánk, aki nem pusztán látni szeretné az ültetvényt, hanem mostantól maguknak is beleszólásuk lehet abba, ki vezesse azt. Természetesen eme nemes feladatot nem láthatja el akárki, viszont minden három hónap után egy rendkívüli gyűlést tartunk, melyen mindenki egy szavazatnyi erővel bír ama döntésben, hogy Jones úr, vagy inkább unokatestvére, Johnson úr vezesse az ültetvényt. Mostantól minden hatalom az Önöké, hiszen maguk döntik el, kit akarnak vezetőjüknek. Ha valamelyik főnök munkájával elégedetlenek, hatalmukban áll azt leváltani.
A munkások ismét örömittas hangulatban vágtak bele a gyapotszedésbe.
…
Teltek a napok, múltak a hónapok. Az ültetvény egy év elteltével is a megszokott módon működött tovább. Néha Jones Úr ült a vezetői székben, máskor Johnson úr csattogtatta az ostort, ám a napi rutin összességében mit sem változott. A munkások napról napra keményebben dolgoztak, mégsem jutottak előbbre. Reggelente a meló a jól megszokott mottó skandálásával kezdő dött: „Szabad emberekként a közös jólétért, szövetségben a Jones ültetvénnyel!”
Egy nap az ifjú Samuel ismét szólásra jelentkezett. Smith Úr elegáns módon vezette fel fellépését:
– Ma reggel Samuel kollégátok szeretne pár szót szólni hozzátok. Bármit is gondolunk róla és véleményeiről, bárki nyugodtan elmondhatja, ami a fejében rejtezik. Szóval, Samuel, 2 perced van. Hajrá!
Samuel előlépett, és rémülten fogott mondandója kifejtésébe:
– Kezdetben izgatott voltam, mikor a változások elindultak, de nem látjátok, mi folyik itt? Az égvilágon semmi nem változott! Továbbra is mind rabszolgák vagyunk!
Egyet nem értő morgások hallatszottak a sorokból.
– Még mindig csak azt csináljuk, amit parancsolnak, és megostoroznak minket, ha nem tetszik nekik a munkánk! Továbbra is ők hozzák a szabályokat, és határozzák meg a büntetés mértékét, ha engedetlenkedünk! Persze hagyják, hogy időnként javaslatokat tegyünk és panaszkodjunk, de valójában soha nem változtatnak semmin. Választhatunk Jones Úr és Johnson Úr között, de ugyan mi a különbség? Helyzetünk továbbra is ugyanaz marad. Mi végezzük az összes munkát, ők elvesznek maguknak, amennyit akarnak, és meghatározzák, mi mennyit tarthatunk meg magunknak! Luxusban élnek, melyet az általunk termelt gyapot alapozott meg számukra. Ráadásul magunknak kell építenünk házainkat, gondoskodnunk élelmezésünkről, és most már betegségeinket, sérüléseinket sem ápolja senki! Csak annyit hagynak nekünk, hogy ne lázadozzunk és ne meneküljünk el. Ez nem szabadság! Még mindig rabszolgák vagyunk. Kizárólag a szavaikat cserélték fel, ám semmi más nem változott. Azt mondják, mind szabadok és egyenlők vagyunk, pedig nem! Ők utasítanak, mi teljesítünk. Ez nem szabadság, pláne nem egyenlőség. Azt mondják, bármikor szabadon távozhatunk, ám az egyetlen esélyünk valaki más rabszolgájává lenni. Miért kéne dolgoznunk, pláne betartanunk a szabályaikat? Mi ebbe nem egyeztünk bele. Ők hozták létre a rendszert, ők erőszakolták ránk, manipulálnak és kifosztanak bennünket, majd mindezt elnevezik szabadságnak. Elhitették veletek, hogy beleszólni abba, ki legyen a rabszolgatartótok, jelenti a valódi szabadságot. Nyissátok már ki a szemeteket! Ha megtartjátok, amit ti állítottatok elő, azt lopásnak nevezik! Ha ők elveszik, amit megtermeltetek, azt haszonnak hívják, és igazságos elosztásnak! Nem látjátok, hogy ez mind…
Smith Úr nyugodt hangon közbevágott:
– Az időd letelt, Samuel.
Megfogta Samuel vállait, majd baráti gesztusokkal adta át őt a két felügyelőnek. Már vitték is az ostorozó állványra. Miközben csattogott az ostor Samuel hátán, Smith úr előadta monológját:
– Sajnálom Samuel, de megszegted a szabályokat. Egészen pontosan a munka beszüntetésének, valamint a szabályok megszegésének tilalmára vonatkozó szabályokat. Mindannyiunk morálját nagyban rontod elégedetlenkedő felszólalásaiddal, és állandó panaszáradataiddal. Szabályok és rend nélkül minden elveszik. Törvények nélkül káosz uralkodna. Nem viselkedhetünk vadállatokként, akit azt csinálják, amit akarnak. Mindannyiunknak követni kell a tervet, és végezni kötelességünket az egész közösség jobbá tétele érdekében! Aki ezt nem teszi, büntetést érdemel.
Samuel hátáról minden irányban fröcsögött a vér az egyre erőteljesebb ostorcsattogtatások hatására.
– Samuel, ha lopsz a közösből, és nem végzed el a rád kiszabott feladatot, másoknak csinálsz egyre több munkát. Ha megszeged a szabályokat, te vagy az, aki veszélyezteti mindannyiunk jövőjét. Te vagy a tolvaj, a bűnöző! Te akarod lerombolni azt a berendezkedést, mely mindannyiunk biztonságát és gazdagságát szavatolja!
Minden egyes ostorcsapással a tömeg egyre hangosabban és hangosabban éljenzett, válogatott átkokat szórva a renitens Samuel felé.
– Elkényeztetett és önző voltodnál fogva mindenre csak panaszkodsz! Miközben elnyomást kiáltasz, mindent tönkreteszel magad körül. Akadályozod, hogy mindenki a lehető legtöbbet hozhassa ki magából. Saját kapzsiságod, öncélú lázongásod, ami mindannyiunkat sújt. Ők mind a szabályok szerint játszanak – mutat rá Smith úr a többi munkásra – miből gondolod, hogy te kivétel lehetsz? Tán törvények felett állónak képzeled magad? Rendet kell tartanunk az ültetvényen, hogy mind boldogok és gazdagok lehessünk. Hogy ideális közösséggé váljunk, lenniük kell szabályoknak, és mindannyiunknak ki kell vennünk a megfelelő részt a munkából! Nem tűrhetjük el azon cselekvéseket és viselkedést, melyek aláaknázzák csodás eredményeinket, melyeket szabad emberek együttműködéseként hoztunk létre, és melyeket továbbra is elérni szándékozunk.
Jones Úr a háttérből vigyorgott, később a színfalak mögött megveregette Smith Úr vállát. A tömeg oly hangosan ujjongott és éljenzett, hogy fel sem tűnt nekik: Samuel elvérzett.
