Azzal kérkedik egy adatbróker cég fejese, hogy mindent tudnak rólunk

0
Ai vr girl profilozas

Korunk digitális vadkapitalizmusában akár legfelső hatalmi szinteken is heveny kardcsörtetések zajlanak az online magánélet (inkognitó) jogát tiszteletben tartató, illetve a személyes adatok milliárdjait privát üzleti célokból kiaknázni kívánó táborok között. Az előbbi, személyiségi jogokat védeni szándékozó álláspont az Európai Unióé és néhány egyéb, az uniós regulációkhoz hasonszőrű törvényeket bevezető államé, mint Brazília. Utóbbi lehetőséghez nyilván a szinte komplett világ online életvitelét önhatalmúlag kontrolláló USA és a népessége felett technokrata uradalmat gyakorló Kína államigazgatása ragaszkodik.

Miközben e két globális behemót sorban veti egymás termékeire és szolgáltatásaira a válogatott különadókat és vámtételeket, addig egy nevető harmadik, a francia fennhatóságú Epsilon adatbróker cég fejesei azzal hencegnek ország-világ előtt, hogy ők biza mindenkiről minden adatot összegyűjtöttek már.

Az Epsilon a Publicis Groupe marketing-konglomerátum akoljába tartozván ún. perszonális marketing-szolgáltatást végez, magyarán személyre szabott reklámokkal bombázgatják a nagyvilág internethasználóit a hozzájuk bekötött weboldalakon és szolgáltatásokon át. Ennek vezérigazgatója, Arthur Sadoun hintette el egy roppant heveny indulatokat kevert videó keretében, hogy a globális internethasználók 91 százaléka felé képesek személyre szabott üzenetek közvetítésére, annyira hatékonyan feltérképezték a fogyasztói szokásokat.

A termékek és azok potenciális fogyasztói párosítására mi mást, mint egy roppant szofisztikált mesterséges intelligenciát fejlesztettek ki. A CoreAI komplett élettörténetünk lehívásával pontosan tudja, hány évesek vagyunk, mely városban és mekkora háztartásban élünk, miket szoktunk venni magunknak a boltban és mekkora elkölthető jövedelemmel rendelkezünk. Kik a családtagjaink, mely oldalakat követjük a szociális médiában és milyen könyveket olvasunk.

Ezt az MI-t ráeresztvén becses személyünkre (a vonatkozó videóban Lola) az megállapítja, hogy bár heti szinten átlag 2,23 euróért vásárlunk magunknak gyümölcslevet, az elmúlt időszak inflációja úgy megcsappantotta a pénztárcánkat, hogy hajlandók lennénk kedvenc márkatermékünkről lemondván egy olcsóbb típusra váltani, amennyiben környékünkön kapható volna ilyen termék.

Mivel jövedelmünk nem tartotta a lépést a prémium gyümölcslé árával, az MI megjósolja, hogy a következő időszakban váltanánk egy olcsó termékre, s döntésünket megelőlegezvén az máris eláraszt minket a kedvezőbb árfekvésű nedűt felkínáló reklámokkal.

Szegény Lola azt fogja hinni, hogy valóságos istenemberek lesik minden kívánságát, hogy szolgálhassák az ő és családja kicsinyes igényeit.

Természetesen a CoreAI nem kizárólag a személyes fogyasztói komfort kiszolgálására képes. Komplex valuációs algoritmusainak hála piacra dobni szándékozott termékeink előtt álló regulációs akadályokat és minőségbiztosítási követelményeket egyaránt meglehetős precizitással kielemzi.

Az előadó úriember egy új típusú influenza-oltás bevezetésének példájával demonstrálja, hogy az MI-algoritmus minden létező ország regulációs környezetére szabottan képes perszonalizált vakcina-hirdetések közzétételére, melyeket kifejezetten azoknak és oly szövegezés mentén közvetítenek, akik legnagyobb eséllyel felvesznek egy influenza-oltást, illetve amilyen módon ők megszólíthatók, ideértve nyilván az oltásokkal szembeni kételyek leszerelését is.

Ai egeszsegugyi profil keszites lany

Ez az újfajta technika 35%-kal meggyorsíthatja az oltások piacra dobásának iramát, miközben felére csökkenti a jogszabályi megfelelés kudarcának esélyét.

Az adatbróker vállalatok a fél-illegalitás mezsgyéjén egyensúlyozván húzzák ki a globális internet felhasználóiból a hatékony befolyásolásukhoz nélkülözhetetlen személyes adatok sokaságát. Ezen akciókkal szemben egy GDPR szabályozás nem nyújt kellőképp hathatós védelmet, mivel az adatbróker vállalatok totális inkognitóban üzemelvén tökéletesen észrevétlenül gyűjtik az adatokat üzleti tevékenységük kiszolgálására.

Amennyiben az állami regulátorok mégis igyekeznének ezen tevékenységet tiltani vagy szigorú korlátozások alá vonni, az adatkereskedők akár már aznap este kidolgoznák az ezen szabályozások megkerüléséhez szükséges módszertanokat.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás