Az idei nyári szezon biza nem az önfeledt és nyakló nélküli fesztiválozásról fog szólni. Világszerte, gyakorlatilag kontinenstől és a rajtuk élő lakosság relatív létszínvonalától függetlenül óriási válságban vergődik a hajdanán szebb időket is megélt nyílt színi önmutogatás és veretés korszaka.
Jelenleg a legsúlyosabb összeomlás az angolszász világ, kiváltképp Nagy-Britannia és Ausztrália fesztiválszcénáját érinti. Az Egyesült Királyságban a COVID-karantén óta mintegy 200 ilyesféle rendezvény ért permanensen véget, s e veszteség felét nem is a szabadtéri csapatás vérfürdőjének számító 2020-21-es években, hanem tavaly szenvedte el a rendezvényszervező ágazat, amikor 100-nál is több hepaj végét vagy elmaradását jelentették be azok szervezői.
A fájdalmas veszteségek listájában messze nem kizárólag amatőr és komoly tőkeerőt nélkülöző csapatok műsorai szerepelnek. A végérvényesen nyugdíjazott fesztiválok listáján ott szerepel a mintegy 60 éves múltra visszatekintő Towersey Festival, melynek 2024-es kiadása lett egyben az utolsó.
A másik nagynevű rendezvény, a Glastonbury szintén súlyos pénzügyi sokkban vergődvén a túlélésért küzd. Ennek az 1970 óta létező fesztiválnak jövőbeli perspektívái legfinomabban szólván sem rózsásak, anyagi gondjai hosszú évek óta teszik bizonytalanná annak megtartását.
Egy magánszemély blogger saját felületén egybegyűjtötte a tavalyi és idei évben sztornózásra jutott fesztiválok listáját. Eszerint az esztendő első öt hónapjában nem egészen 40 rendezvény megtartásának elmaradását jelentették be szervezőik, vagy pedig ejtették azokat útközben, miután már nagyban zajlott a jegyárusítás. Ez átlagban havi 8 esemény visszamondását jelenti, ami azt jelenti, az idén sem számíthatnak semennyivel sem kedvezőbb állapotokra a vállalkozók sem a saját anyagi és ellátási problémáik csillapítása, sem a lakosság fesztiválozási kedvének újbóli felfutásának reménye szempontjából.
Bár az angol rendezvényszcéna magától is haldoklik, annak elvérzését igencsak hathatósan segíti a tőkehiány. Az angol kapitalisták ugyanis nem fektetnek olyan úri huncutságokba, melyek a maguk jachtjai és magánszigetei gyarapítása helyett a lakosság szórakozását és örömét szolgálnák. Homlokegyenest más körülmények uralkodnak az Egyesült államokban, hol kiváltképp az elmúlt két évtizedben temérdek alulról szerveződő rendezvény nőtte ki magát nemzetközileg is ismert, busás tőketámogatást élvező gigaeseménnyé.
Mindennek ellenére ezek a vállalkozói befektetésekben és kockázati tőkében egyaránt tobzódó fesztiválcégek ugyanúgy véreznek el és veszítenek népszerűségükből, mint teszik azt Európa szinte semmi pénzből összetoldozott-foldozott rendezvényei.
Már a nagytőke sem tudja tovább fenntartani Amerika nagynevű presztízs-rendezvényeit
Amerika legmagasabb presztízzsel bíró rendezvényének csaknem a komplett 2010-es dekád során a Coachella számított, mely a világ legpuccosabb popfesztiváljaként rendre minden évben mágnesként vonzotta magához az aktuálisan legtrendibb együtteseket, Hollywood dollármilliomos celebjeit és az Instagram nagy hírnevű influencerjeit egyaránt, akár látogatóként, akár előadóként.
2022-ben a rendezvény roppant sikeres visszatérést foganatosított: ahogy a COVID-karantént megelőző években, úgy ez alkalommal is minden jegy maradéktalanul elkelt már a kapunyitás előtt.
Egy évvel később viszont már igencsak barátságtalan szürke felhők gyülekeztek a Coachella fölött: rendkívül döcögtek a jegyértékesítések. 2024-ben még rosszabbra fordult a helyzet: egy évtized után első ízben fordult elő, hogy az elérhető jegyeket és bérleteket a szervező Goldenvoice kapunyitásig napjáig nem volt képes értékesíteni.
Az idén mindent megtettek a lehető legnépesebb közönség bevonzására: volt Lady Gaga (haha), Green Day, Post Malone, Lana Del Rey, és még Billie Eilish is tiszteletét tette egy villámkoncert erejéig. Az összes, mainstage-en kívüli színpadot pedig EDM DJ-kkel töltötték fel, noha e kategória korábban igencsak idegennek számított a Coachella falai között.
Mégsem működött tökéletesen a mesterterv: a költségtakarékossági okokból saját kézbe vett biztonsági szolgálat oly amatőrizmussal kezelte a jegyeikért akár 1300 dollárt kiadó közönséget, mintha egy első rendezvényes szomszéd haver bulijába csöppentek volna. Az emberek 3-12 órán át voltak kénytelenek vesztegelni kocsijaikkal a bejárat előtt, mivel a csapatnak fingja sem volt a tömeg hathatós menedzsmentjének módjáról. Korábban profi, ámde külsős vállalkozást bíztak meg a látogatók parkoltatásának, mozgatásának és beléptetésének feladatával, kik abszolúte perfektül bántak a rájuk bízott napi százezer látogatóval.
Viszont a Coachella legalább mindennemű viszontagság ellenére meg lett tartva, ellentétben az annak kedvezőbb árfekvésű kistestvéreként számon tartott Bonnaroo-val, melyet a legutolsó pillanatban fújt le annak szervezőgárdája.
Indoklásként a rendkívül kedvezőtlen időjárást hozták, majd a belépőjegyek 75%-os megtérítésével igyekeztek csillapítani az elégedetlen tömeget, amely bejelentés csak olaj lett a tűzre. A rendezők nem takarózhatnak amatőrizmusukkal, hiszen a Bonnaroo mögött a legnagyobb, kvázi monopolista rendezvényszervező társulás, a Live Nation áll.
A Coachella mellett az SXSW sem hozza immár a várt számokat. Kissé nehézkes eme roppant egyedi tematikájú rendezvény lényegét szavakba ölteni: voltaképp egy utcai fesztivállal egybenyitott szórakoztatóipari konferenciáról beszélhetünk, amelyen a film, zene és technológiai ipar nagyjai tartanak hosszú órákba nyúló szemináriumokat nevezett szegmensek jelenéről és jövőjéről.
Az SXSW igazán magas presztízst élvező tagja az amerikai rendezvényiparnak – mégis küszködnek a jegyvásárlók bevonzásával. Pedig a program reprezentálta médiaszegmensek rajongói sehol máshol nem látott koncentrációt lelhetnek itt fel celebekből és nagynevű médiaszakértőkből.
Az 1987 óta töretlenül futó SXSW szervezősége az idei esemény kudarca láttán máris nagyívű reformokat jelentett be 2026-ra, melyek visszavezetnék a konferencia műsorainak szálát a zene világához. Az utóbbi években ugyanis rendkívül megszaporodtak a film -és médiaipari programok a zenei felhozatal kárára.
A legmeglepőbb bajban lévő fesztivál a Burning Man, hiszen annak szervezői voltaképp a szilícium-völgy tech-sámánjainak dollármillióiból gazdálkodhatnak szabadon. A technológiai elit belakta rendezvény azonban a rendre minden évben messze infláció fölött dráguló jegyárak ellenére is óriási bajban van. Olyannyira, hogy tavaly év végén már gyűjtést volt kénytelen gründolni a szervezőgárda a 2025-ös esemény megvalósulásának biztosítására.
Sajnos nem kaptak az emberek a csalira, két hónap után a befogadni tervezett 20 millió dollárnyi adomány alig 30%-a gyűlt össze, így igazán kérdéses, mi lesz az idei Burning Man fesztivál sorsa.
A körülmények mindenesetre messze nem kegyesek a rendezőkkel: a roppant súlyos pénzhiány mellett váratlan katasztrófák is pusztítják moráljukat. 2023-ban egy hirtelen jött esőzés végett szabadulhatatlan sárdagonyává változott a rendezvény, tavaly pedig egy fullasztó homokvihar vetett idejekorán véget a dzsemborinak, amelynek alkalmával egy középkorú nő meg is halt.
Mindezek mellett a tavalyi etap jegyértékesítései rendkívül lanyhán alakultak: 2011 óta első ízben fordult elő, hogy nem sikerült értékesíteni teljes egészében a jegykínálatot.
Az eleddig sorolt fesztiválok rendre mind Amerika leghíresebb és legnagyobb presztízsnek örvendő rendezvényei, mégis mindegy szálig hatalmas slamasztikába kerültek. Ám ezeknél is rosszabb soruk lett ama kis-közepes médiamogulok gründolta rendezvényeknek, melyek vagy nagy hirtelenjében kerültek az idei esztendőben törlésre, vagy pedig hivatalosan bejelentetten az utolsó felvonásukat élvezhette a közönség a tavalyi vagy idei évben.
Így járt az azonos nevű ikonikus médiatermék készítői szervezte chicagói Pitchfork Music Festival, melynek 2024-es kiadása lett egyben a legutolsó. A szervezők pusztán a roppant sejtelmes „gyorsan változó fesztiválozási szokásokra” hivatkoznak a rendezvény végső lelövéséhez csatolt indokként. Mindenesetre hosszú évek óta terjeng a pletyka belsős körökben, hogy a zenei sajtó fatális egzisztenciális válságban agonizál, mivel immár senki nem olvas ilyesféle médiatermékeket.
A csaknem húszéves múltra visszatekintő fesztivál lelövésében elsődleges szerepet játszott a laptulajdonos Condé Nast pressziója, kik a tavalyi év során jelentős létszámleépítéseket eszközöltek a portfoliójukba tartozó médiatermékeknél, többek közt a Pitchfork magazinnál is.
Egy másik rockfesztivál, a Sick New World friss játékosként tán képes lett volna betölteni a Pitchfork hiánya keletkeztette űrt… amennyiben nem került volna ez is lelövésre.
Pedig ez az összesen két kiadást megélt Las Vegas-i fesztivál igazi nagyágyúkat vonultatott fel a rockzene rajongóinak kényeztetésére. Fellépett volna többek közt a Linkin Park, az Evanescence és a Gojira is. A komplett lineup 50-nél is több bandát foglalt magában.
Itt a fatális probléma a rentabilitás hiánya lett. Kiszivárgott információk szerint a két nagy headliner fejenként 5 millió dollár apanázst zsebelt be előlegként, mely összeg kizárólag az összes belépő elkeltével térült volna meg. Csakhogy a vendégek nem mutattak lelkes érdeklődést a rendezvény iránt, s annak végső visszavonásáig az elérhető 60 ezer belépő alig harmadát sikerült értékesíteni. Nyilván nem segített a helyzeten, hogy a legolcsóbb jegyekért is csaknem 500 dollárt (170e Ft) követeltek volna, a VIP csomagok pedig 1900 zöldhasúért keresték gazdáikat az egyetlen nap hosszúságú fesztiválon.
Akadnak igencsak érdekes elmekórtani esetek is a rendezvényszervezők körében, kik a megfizethetetlen jegyárak mellett dilettáns szervezésmódjukkal teszik tönkre a gondjaikra bízott fesztiválok nimbuszát.
Az ilyenek egyike Billy McFarland, kinek 2017-es sosemvolt Fyre fesztiválja híres lett arról, hogy az egész világ legszervezetlenebb és legmagasabb anyagi kárt keletkeztető rendezvénye mind a mai napig.
Be is csücsültették a kis Billyt egy pár évre a böribe, ki szabadulása napját követően rögvest meg is kezdte a globális köznevetség tárgyává lett Fyre második felvonásának előkészítését, amely pontosan ugyanolyan gondosság és igényesség mellett zajlott, mint a legelsőé.
Az eredetileg 2025 februárjára Hondurasban tervezett esemény helyszíne és időpontja alig néhány héttel a tervezett kezdés előtt varázslatosan áthelyeződött az év májusára, és a mexikói Cancún városába.
Ezután ismét roppant rövid idő leforgásán belül a Playa del Carmen került megjelölésre fesztiválhelyszínként, melynek Billy részére kiállított engedélye szerint napi 4 órában játszhattak volna 250 ember előtt élő zenét a kb. 5000 fő részvételére hangolt fesztiválon. Végül április végén Billy maga is belátta, mennyire nem megy neki ez a szervezgetés, és a kiszállásának bejelentése mellett a komplett, semmitérő Fyre brandet aukcióra bocsájtotta. Az aukció valamikor július közepén zajlik, minden bizonnyal előre borítékolható eredménnyel.
Frissítés 2025. július 18-án: Végül 245 ezer dollárért kelt el a Fyre „brandje”, messze áron felül, amelyre Billy depressziósan megjegyezte, mennyire megalázóan alacsony összeg ez a semmiért.
Emlékezzünk meg néhány rövidke címszó erejéig az amerikai fesztiválszcéna további veszteségeiről. A Desert Daze pszicheelikus rockfesztivál Kaliforniában; a floridai Kickoff Jam countryfesztivál; Blue Ridge rockfesztivál Virginiában; Sudden Little Thrills többműfajos rendezvény Pittsburgh-ben; Float Fest a texasi Austinban. Természetesen további több tucatnyi, kisebb-nagyobb meg nem nevezett esemény is a válság áldozatául esett.
Nem sikerült Európának a nagyvilág fesztivál-nagyhatalmává válnia
Legtöbbetek nyilván a hazai és környékbeli rendezvényszektor heveny agóniáját figyelitek rendíthetetlen figyelemmel. Nem is okoznak csalódást az öreg kontinensben végbemenő fejlemények: hihetetlen mészárlás zajlik a fesztiválok korábban igencsak gazdagnak mondható felhozatalában.
Európa fesztiváljainak egyedi jellemzője Amerikával szemben, hogy míg az új földön messzemenőkig agyonbrandelt, kommercializált rendezvényekről beszélhetünk, melyek mindegyike valamely nagyvállalat vagy médiatermék akoljához tartozik, addig Európában a kisebb, sok esetben akár komoly tőkét nélkülözni kénytelen szervezők kiválóan elfértek a nagy nevek, mint a Sziget vagy Tomorrowland dominálta felső kategóriás élmény-szegmens mellett.
Hát most már nem ez a helyzet, de ellentétben azon sejtésünkkel, hogy az európai fesztiválszcéna az amerikaihoz hasonlatos módon koncentrálódik és monopolizálódik, mifelénk a kisebb ÉS nagyobb rendezvények szervezői egyaránt súlyos válságban tengődnek, a kisvállalkozók és nagy anyacégek személyes pénzügyi helyzetétől csaknem függetlenül.
Európában a világsztároknak felajánlott fellépti díjak kollektívan messze alatta maradnak az amerikai ajánlatoknak. Ez azt jelenti, hogy egy tengerentúlon 5 millió dollárt kóstáló Linkin Park itt mondjuk 1,5-2 millió euróért turnézik koncertenként. Az európai gazdaság pénzügyihatékonyság-mániája persze kétélű fegyver: egyfelől előidézi a jegyárak viszonylag barátságos alakulását (nekünk méregdrága a közel 40 ezer Ft-os Sziget napijegyár, de vessük csak össze ezt az 500 dolcsis Las Vegas-i rockfesztivállal, s máris más színben látjuk a dolgokat), másfelől egy rakás világsztár nem hajlandó Európa-szerte koncertezni, kivéve ha éppen odahaza Amerikában nincsenek betáblázott turnéik, ekkor esetleg szerveznek egyet az öreg kontinensre is.
A nemzetközi előadók viszonylagos olcsósága segíthetné ugyan a felelős rendezvényszervezők pénzügyeinek kordában tartását, ám sajnos a megélhetési válság végett hiába az efféle spórolási lehetőségek, az emberek a legkevésbé nélkülözhetetlen költéseikből vesznek vissza leginkább, s a fesztiválozgatás biza a szükségtelen kiadások kalapjába tartozik.
Kezdjük a messzi nyugatról beérkezett híradásokkal a rendezvények sokaságának bedőléséről, aztán haladunk szép lassan kelet, vele Magyarország felé.
