2026. november 8. | Zsombor napja.

Kapitalisztán

Létezik egy olyan, mesterségesen fenntartott, természetidegen rendszer, melynek belső válságai az utóbbi időkben rendszeresen megtépázták szeretett Föld bolygónk állapotát. Eme rendszer az életünk jobbá tétele helyett az emberi gyarlóság kiaknázására, az önzés és kapzsiság végtelen istenítésére épül. Kapitalisztán rovatunkban minden leplet lerántunk az emberiség rákjaként elhíresült kapitalizmusról.

Kellett, mint tanyára a villany: A plázabiznisz földbe állása után óriásplázát...

Ha kíváncsiak vagyunk, fáradságos munkával összekuporgatott és nyugdíj-megtakarítás céljából bankba helyezett Forintjaink sorsa miképp alakul, vessünk egy pillantást New Jersey frissen nyitott óriásplázájára. Nyilván a meglehetősen értéktelen...

Perverz kommunizmussal kívánnának küzdeni a kapitalisták a rendszer összeomlása ellen

A kapitalista elmebajnak nincs határa. Miután vért hugyoztak azért, hogy különféle CIA-akciók révén megszabadítsanak bennünket a világ kommunistáitól, most úgy döntöttek, saját rendszerük fennmaradása érdekében be kell...
Posztapokalipszis lany nyaral

A rendszer önmegsemmisítő mechanizmusa kikapcsolhatatlan

Mindannyian jól ismerjük a visszaszámláló önmegsemmisítő mechanizmus kikapcsolására kétségbeesetten igyekvő főhősök filmjeleneteit, melyekben rendre a legutolsó másodpercekben sikerül meggátolni a fatális robbanás bekövetkeztét. A rendszerben nem létezik...
Fureszpor Szelet

Vajon mennyi fűrészpor keverhető egy ropogós sütibe anélkül, hogy az áldozat...

Akad egy roppant vicces libertárius mém, melyen egy középiskolai tudományos verseny nevezője a "mennyi fűrészport lehet keverni egy puffasztott rizs szeletbe anélkül, hogy az emberek azt észrevennék?"...
Jones ultetveny covervideo

A Jones-ültetvény: tanmese a szabad piac működéséről

Jones Úrnak hatalmas gyapotföldje és rengeteg rabszolgája volt. Egy nap szomszédját, aki szintén ültetvénytulajdonos volt, panaszáradattal ostromolta meg. Nehéz idők járnak az ültetvényen, egyre többet kell dolgoztatni...

Újabb csapást mért ránk a kapitalista árubőség: porciózni kell a sült...

A koronavírus-riogatás csúcspontja környékén megjelenő üres polcok, majd a globális chiphiány szűnni nem kívánó válsága egyaránt kőkemény gyomrost vittek be a kapitalizmus ama légvár-ideológiájának, miszerint a rendszer...
Ai penz elvetele

Immár nyíltan zengik az eleddig titkolandó részt: bármikor megfoszthat minket a...

Népszerű hiedelem a lakossági szereplők, de még a hivatásos pénzügyi szélhámosok körében is, hogy az embereknek úgymond pénzük van, amivel úgy rendelkeznek, ahogy csak akarnak, és senki...

A hétvégéinket is tönkreteszi a kapitalizmus

Sokan már a hét közepétől izgatottan számolják vissza a perceket, amikor végre elhajíthatják a szerszámot a kezükből, és az előttük álló két idilli „szabad” napot édes semmittevéssel...

Ismét lebuktak a kapitalisták: százszor több metánnal szennyezik a levegőt, mint...

Ugyan kapitalistát hazugsággal lebuktatni kábé annyira sportszerű, mint nagy mellénnyel beharangozni, hogy az ég kék, vagy a víz nedves, mindenesetre érdemes magunkat rendszerint emlékeztetni arra, miféle piszkos...

Nem értik a kapitalisták, hogy nem vezet el a rengeteg felesleges...

Óriási az agónia a Netflix háza táján, miután a videóstreaming-platform történelmében első ízben csökkent az előfizetők száma. A részvényárfolyamok természetesen rögvest be is zuhantak a bejelentést követően,...

Kapitalista „innováció”: a bukott CEO-k dőzsölnek, a munkaerő meg fizetheti a...

Egymást érik a leépítések a korábban meglehetősen nagy lábon álló techvállalatok köreiben. Hol a Google-nél küldenek el egyik napról a másikra 12 ezer mérnököt és programozót, hol...
Ai Ingyen Penz

Micsoda örömteli hír: a bírságolás csúfos bukása után az adósságbehajtás is...

Egyre kevesebb ember fizet bírságot, és a hiteltörlesztések hajlandósága is kezdi a padlót verdesni. Mi a helyzet a végrehajtó hordával, akik kisemmizett, kifosztott zsellérek millióinak vérén-verejtékén élősködve...

A techcégek ugyanazon folyamaton mennek át, mint a korabeli kapitalizmus gyáripara

Egyre több techvállalat követel pénzt, vagy vet be oldalágon pénzért kiváltható extrákat ama szolgáltatásokért, melyeket az emberek eddig is kizárólag azért használtak, mert ingyen rendelkezésre álltak. Az antiszociális...
Kapitalizmus Mentalis Zavar

Caitlin Johnstone: A kapitalizmus hajtómotorja a mentális betegség

A minap láttam egy lenyűgöző tweetet a BloomTech vezérigazgatójától, Austen Allredtől, amely temérdek gondolatot kavart fel bennem. "Az általam ismert Szilícium-völgyi startup-alapítók közül akik pszichedelikus önismereti utakon vettek...

Immár hivatalosan is súlyosabb a mostani válság a 2008-asnál

A három esztendőn át halálfélelmet sugárzó propaganda most csitítani igyekszik a kedélyeket: mindenki nyugodjon meg, a bankcsődök problematikája elhárításra került, a válságon túl vagyunk. Mint ahogy minden...

Most érkezett!

Kövess minket!

FacebookTetszik
InstagramKövetés
TwitterKövetés