FIGYELEM: Csaknem az összes videót törölte a YouTube, ezért helyettesítő klipek kerültek beillesztésre, melyek bizonyos esetekben nem képezik le teljes mértékben a produkciók szöveges ismertetését.

Ez a cikk 2024. április 25-én frissítésre került.

Nemrégiben kezdtem el nézni a különféle Got Talent műsorokat, hogy ihletet nyerjek néhány – egyelőre nem nyilvános – ötletem megvalósítására. Mindehhez arra voltam kíváncsi, miféle nem mindennapi (olykor persze meglehetősen nevetséges) mutatványokkal rukkolnak elő a különféle amatőr és félprofi művészek.

Az e témával kapcsolatos felfedezéseimről hamarosan publikálok egy jó sok részből álló válogatás-sorozatot. Időközben azonban megérkezett a YouTube-ra az America’s Got Talent egyik régebb óta lebegtetett spinoffja, mely kifejezetten az extrém produkciókat prezentálni hivatott előadókra fókuszál. Az extremitás elsősorban abban áll, hogy a műsorfelvétel szokásos helyszínéül szolgáló Hollywood-i Dolby Theater helyett egy jóval nagyobb területet, mégpedig egy komplett versenypályát kellett a műsor tető alá hozatalának szolgálatába állítani.

A módosított koncepciónak hála részt vehettek nevezőként olyan produkciók, melyek részére az alap America’s Got Talent nem tudott volna helyszínt biztosítani, kezdve az autósportokkal és kaszkadőrmutatványokkal, folytatva az égig emelkedő artista-alkalmatosságokkal, és befejezve a tágas teret igénylő, viszont roppant látványos levegőakrobatikával.

Mivel az Extreme adásai érkeztek legfrissebben, úgy döntöttem, első körben ezek legjobban sikerült produkcióit szemlézem.

agt_extreme_judges

Mielőtt belekezdenék, értékelném néhány mondatban magát a műsort. Szerintem a koncepcióval nincsen baj, a megvalósítás viszont roppant vérszegényre sikeredett. Ráadásul az operatőri és rendezői munka is összecsapottnak, illetve majdhogynem amatőrnek hat, amit nem értem, hogyan is engedhet meg magának egy ekkora költségvetéssel dolgozó, világhírű műsor.

Több alkalommal sikerült lemaradniuk a kameramaneknek az események lekövetésével, holott tudvalevő, hogy az összes nevezett produkciót előzetesen elpróbálják többek között pont azért, hogy ne adódjon probléma az apparátus elhelyezésével. A mutatványosok bemutatkozó szövegeit rendre összevágták és lerövidítették, de úgy, hogy a beszédmódból egyértelműen érződik, hogy nem pusztán a hosszúságukat kurtították meg itt-ott, de még mintha extra dumákat is adtak volna a szereplők szájába, melyeket ténylegesen nem is mondtak. Egy beszédszintetizátorral viszont napjainkban bárkivel lehet ki nem ejtett mondatokat megszólaltatni.

Tetszetős húzás lehetett volna, hogy a nevezők jóval több időt kaptak produkcióik véghez vitelére, mint az eredeti műsorban, hol állítólag 90 másodpercre limitálják az időt, hogy a színpadra tuszkolt szerencsétlen figura előadjon valami értékelhetőt. Azonban ezt az időt jobbára jellegtelen vágóképek beillesztésére, valamint a műsorvezetők egymással való jópofizásaira használták fel a mutatványok idejének meghosszabbítása helyett.

Aztán komoly gond akadt a műsormenettel is: a mindössze 4 epizódból álló első (és a fogadtatásból ítélve talán utolsó) évad utolsó részét úgy darálták le és csapták össze, hogy kizárólag az előre válogatott rajongók szavazatai alapján első két helyre került játékos kapott esélyt egy második műsorszám bemutatására. Mi értelme volt akkor a golden buzzernek, melyet három olyan versenyzőnek is kiosztottak, akik végül lehetőséget sem kaptak ringbe szállni a félmillió dollárért a fináléban?

agt_extreme_golden_buzzer

Hogy tetézzék a bajt, még két nyomorékot is beszórtak a kalapba, kik közül az egyik úgy nyert golden buzzert és második helyezést, hogy négy próbálkozásából három egy ugratás végrehajtására csúfos kudarcnak bizonyult. Egy másik, gerincsérült motoros csávó legalább végrehajtotta a feladatát, igaz csupán egyetlen hátraszaltót sikerült abszolválnia, mely teljesítményt roppant nehézkesen lehet az extrém kategóriába sorolni. Nem szólt ezeknek senki a felelőtlen producerek közül, hogy a kaszkadőrmutatványok végrehajtására nyilvánvalóan alkalmatlan testi állapotuk végett nem az volna az ő nagy életfeladatuk, hogy milliók előtt propagálják az azonnali halál beálltának nemes lehetőségét, melyet persze csak akarni kell, és ha nekik sikerül élő egyenesben kamerák előtt megpatkolni, akkor másoknak is beválhat ez a perverzitásig fokozott amerikai álom?

Szánalmas, hogy az érzelgősség és szentimentalizmus oltárán miféle szereplőket mutogatnak nekünk példaképként.

Összességében, bár az eredeti Got Talent formátum sem mentes az ütődött ostobaságoktól, botrányoktól, meg a kizárólag a show kedvéért véghez vitt túlzásoktól (ide értve a magából kivetkőző közönség reakcióját minden egyes tovább jutó vagy éppen leszavazott versenyzőre), de az Extreme különkiadás még annak szervezői amatőrizmus hatását keltő produceri meg operatőri munkájával is tetézi a bajt. Ez egy meglehetősen gyenge spinoff lett, melyet leginkább az alább sorolt valóban izgalmas és igényes produkciók vittek el a hátukon, a stáb viszont csúnyán leverte az eleve nem túl magasra pakolt lécet.

Most pedig lássuk a legizgalmasabb szereplőket, nívósságuk sorrendjében.

10Shemika Campbell (limbótáncos, világrekorder)

A Trinidad és Tobagó-i származású Shemika nem annyira műsorával, mint saját magával, pontosabban a hihetetlenül hajlékony testével került reflektorfénybe.

Shemika több limbó-világrekord helytartójaként nevezett be a versenybe, melynek eredeti változatában egyébként korábban megmérettette már magát, de nem jutott sokáig.

Most azonban rendesen kitett magáért, ugyanis nem pusztán két autó alatt átlimbózván testét állított fel újabb világrekordot a kamerák előtt, hanem tüzes lécek alatt is sikerrel préselte át magát.

Annyira nem extrém a műsorszám, mint a listán előkelőbb pozíciót elfoglaló nevezők, de bemelegítésnek pont ideális.

9The Flying Royals (cirkuszi artisták)

A cirkuszi akrobatika nem számít mostanság menő műsorszámnak. Ugyanezen aggodalom járhatott a The Flying Royals csapat tagjainak elméjében is, kik a nézők visszacsalogatására egy alaposan átalakított, minden eddiginél grandiózusabb trapéz-építményt eszkábáltak össze.

Ezen már lehetővé vált roppant összetett akrobatikus gyakorlatok végzése, melyeket meg is tettek az AGT kamerái előtt.

Bár a műsor roppant látványosnak mutatkozott, sajnos hibákat is vétettek az akrobaták előadás közben, melyek miatt nem nyerték el maradéktalanul a zsűri tetszését.

8Joogsquad (utcai mutatványosok)

Sokan szenvedhettük el sanyarú életünk során a legóba lépés tőből leszakadó kéznél is elviselhetetlenebb fájdalmat gerjesztő hatását, azt azonban nem igazán gondoltunk volna, hogy valaki ebből kíván majd a maga részére megélhetést faragni.

A Joogsquad viszont pont ehhez hasonló mutatványokkal kívánta elnyerni a nézők és a zsűri kegyeit, felemás sikerrel. A műsorszám végén még egy tüzes vízen át való szörfözésre is vállalkoztak a miheztartás végett.

7Dany Zzzz (szabadulóművész)

A szabadulós számok önmagukban véve extrémnek számítanak, kiváltképp amikor homok szorul a gépezetbe, és a gondosan begyakorolt mutatvány valami apró technikai malőr végett a kihalás peremére sodorja a szerencsétlenül járt showmant.

Dany Zzzz ötvenes éveiben járó szabadulóművész azonban képes volt fokozni a feszültséget: egyetlen percet adott magának arra, hogy egy mintegy 40 méter magasra felhúzott ládából kiszabaduljon. Fokozza a feladat nehézségét, hogy épp 2021-ben vesztette el fiát, kinek emlékére (esetleg netán a mellé fekvés céljából?) vállalkozott a nem mindennapi mutatványra.

Hogy sikerrel végződött-e vállalása, vagy pedig önfeledten loccsant szét feje a betonon, arról csak a legbátrabbak szerezhetnek tudomást, kiknek van merszük a piros nyílra kattintani. 🙂

6Leeky Da Bikestar (motoros kaszkadőr)

Leeky hagyományos motoros mutatványokkal készült elkápráztatni közönségét, ám nyilván nem volna épp extrémnek nevezhető az előadás, amennyiben nem csempészett volna bele egy kis extrát a hangulat fokozására.

Az utcai motokrossz nevű versenyszámot kifejezetten New York környékén művelik, hol nem áll rendelkezésre megfelelő gyakorlási lehetőséget nyújtó motokrosszpálya. A veszélyes akrobatikus mutatványokat utcán, járművek közt szlalomozva viszik véghez, ráadásul terepgumikkal felszerelt motorokon csücsülve, nem pedig utcai furikázásra alkalmas tapadós gumik által.

Ezt a helyi versenyszámot hozta el Leeky a műsorba, kinek hibátlanul előadott mutatványai zajos sikerre leltek.

5Alfredo Silva’s Cage Riders (motoros kaszkadőrök)

Alfredo és csapata Deadly Games néven már többször megmérettette magát a Got Talent műsorokban: roppant szexi és dekoratív feleségével (melyet később lecserélt egy kevésbé egzotikus lengyel leányzóra) veszélyes késdobálós és nyílpuskás mutatványokat űztek, a zsűri és a közönség legnagyobb rémületére.

Meglepő módon mégsem ennek a műsorszámnak a lehetetlenségig fokozásával léptek színpadra, hanem egy teljesen más jellegű, motoros kaszkadőr előadással rukkolt elő Alfredo egy korábban nem látott csapattal.

Nekem ugyan nem nyerte el tetszésemet az előadás (a gömbrácsban való motorozgatás szerintem sem nem extrém, sem nem látványos, pláne nem izgalmas), mindenesetre kötelességemnek érzem betenni őket a válogatásba, hiszen a Terry Crews által rájuk osztott golden buzzert követően meg is nyerték a versenyt.

4Dr. Danger & Mary (kaszkadőrmutatványosok)

A piromániás duó igazán nem kímélte saját magát: akkora lángoszlopok lőttek ki védőruházatukból, mintha legalábbis valamiféle olajkút ellen követtek volna el robbantásos merényletet. Az égő páros ráadásul alig 6 héttel a műsor felvétele előtt ismerkedett meg egymással, tüzes szerelmük tehát meglehetősen rövid időn belül gyúlt heveny lángra.

Dr. Danger korábban az America’s Got Talent reguláris kiadásában is megmutatta magát, mégpedig 2015-ben, amikor egy iskolabusszal ugratott bele egy halom roncsautóba.

3Erika Lemay (akrobata)

Erika egy sérülése következtében úgy tűnt, örök életre kénytelen lesz lemondani kedves foglalatosságáról, ami az ő esetében a levegőben véghez vitt selyemakrobatikát jelenti.

Három évvel a balesetét követően mégis benevezett a műsorba, majd a közönség és a zsűri legnagyobb döbbenetére oly mértékben látványos műsorszámmal kápráztatott el mindenkit, hogy azonnali hatállyal a komplett gárda golden buzzerét is bezsebelhette.

2Cyndel Flores (artista)

A 23 éves Cyndel egy elfeledettnek számító cirkuszi mutatványt elevenít fel: egy hatalmas, mintegy húsz méter magas lengőrúdra felkapaszkodván végez akrobatikus gyakorlatokat. Természetesen semmiféle esésvédelem nem áll rendelkezésére, mialatt felküzdi magát a pózna tetejére, sőt, esetleges zuhanása esetén sem várja őt egy puha matrac, melyre lehuppanhat.

Az eleredt eső által is nehezített gyakorlat azonban lelkes ovációt váltott ki Cyndel kezdetben szörnyülködő nézőiből, a zsűriben helyet foglaló professzionális kaszkadőr Travis Pastrana pedig azon lelkesedett, hogy számtalan veszélyes és látványos mutatványa, illetve rekordja ellenére még soha nem látott ehhez hasonló műsorszámot.

Cyndel nem mindennapi bátorságot igénylő produkcióját Travis meg is jutalmazta egy golden buzzerrel. Cyndel ugyan egymaga vett részt a versenyen, több, fentebb sorolt társával egyetemben azonban ő is szerepelt korábban az AGT műsorában. 2011-ben öccsével és apjával együtt „Fearless Flores Family” néven vittek véghez érdekes módon pontosan olyan jellegű motoros mutatványokat, melyekkel Alfredo és barátai megnyerték az idei versenyt.

1Jade Kindar-Martin (kötéltáncos)

Azt hihetné az ember, hogy 47 évesen már csak arra vagyunk hivatottak, hogy valahogy kibekkeljük a nyugdíjfolyósító aktivizálódásáig eltelt pár évet valami homályos és hűvös irodában. Mindenesetre nagy konszenzust kiváltó elvárás ebben a korban, hogy ne nagyon ugrándozzunk, inkább várjuk ki türelemmel a végső elmúlásig hátralévő perceket.

Nem így gondolkodik azonban pályafutása végeztéről Jane Kindar-Martin, aki egy három az egyben kollekció keretében talán a legextrémebb, leglátványosabb és egyben legveszélyesebb show-t szállította az America’s Got Talent: Extreme műsorának képernyőjére.

Jade először egy tüzes kötélen egyensúlyozott, melyen egy óriási tartórúddal a kezében igyekezett átnavigálni magát. Ezután nemhogy véget ért volna a mutatványa, de még fokozta is az izgalmakat, miután visszafordulván immár bicikliháton evickélt vissza a túlsó oldalra úgy, hogy közben továbbra is kezében ingáztatja a több méter hosszú rudat!

A műsor és a zsűri hatalmas szégyenére a legizgalmasabb bemutatott műsorszám nem nyert golden buzzert.