
A 2010-es évtized a nagy zöld transzformáció ricsajától volt hangos, melynek keretében új erőművek kizárólag megújuló energiára építkezvén létesülhetnek, a járművek csakis elektromos meghajtásúak lehetnek, az iszonytató energiaigénnyel fellépő techvállalatok pedig radikális algoritmus-optimalizációik és önálló zöld energiaforrásokkal körbebástyázott adatközpontjaik által egyenesen a folyamat élére állnak.
Ezek az intézkedések bárminemű nagy csinnadratta nélkül most visszavonásra kerültek, mivel a nagy MI-láz hatására hirtelen fordulatot vettek a nagyvállalatok prioritásai. Márpedig ha a racionális önérdek a bolygó megmaradásának kívánalmával ütközik, nyilvánvaló az egyetlen kizárólagos lehetőség a dilemma feloldására: viszlát, kedves élővilág, pápá állatok és növények, öröm volt szolgálni az emberi fajt, ameddig az tartott!
Előrejelzések szerint a mesterséges intelligencia térhódítása a hagyományos algoritmus vezérelte internetes alkalmatosságokhoz képest tízszeres elektromosáram-követelményekkel lép fel. Egyetlen kérdésünk megválaszolása az MI részéről ennyivel több energiát emészt fel.
Önmagában a ChatGPT hétmillió laptop fogyasztásával egyenértékű áramot eszik, az egyre magasabb verziószámú modellek pedig még több számítási kapacitást igényelnek. A Meta saját Facebook-posztokon és Insta-szelfiken tenyésztett modellje, a Llama 3-as verziója például egy 16 ezer darabos, egyenként 80 GB memória-kapacitású Nvidia H100-as GPU-farmon került betanításra. Az ajtónkon kopogtató 4-es verzió még ehhez képest is megtízszerezi a maga kapacitás-igényét.
Az egyenként is komplett metropoliszok áramellátását elszipkázó Google, Microsoft és Apple szerverfarmjainak energiafelvétele a következő tíz év során néhány száz megawattról néhány gigawattra növekedne, amely követelmény több Paks 2-nek megfeleltethető áramtermelést jelent. 2030-ig összesen duplájára kéne növelni a jelenleg is roskadozó áram-előállítást az MI kiszolgálására, amely ukáz egyértelműen az eleddig megfogalmazott és olykor meglehetősen radikális eszközökkel érvényesített klímacélok 180 fokos visszafordítását jelenti.
És ez még nem minden: húsz éve a lakossági áramfelhasználás mértéke stagnálást mutat az egyre energiatakarékosabb házi alkalmatosságoknak köszönhetően, így a nagyvilág államai – ideértve az MI térhódításának nyomását javarészt viselni kénytelen Egyesült Államok kormányát is – egyáltalán nem számoltak többlet-kapacitások kiépítésének szükségével. Egy valamit is érő, több száz MW kapacitást előállító erőmű tervezése, engedélyeztetése, majd felépítése akkor is 5-6 év átfutási idővel járna, ha egyébként nem mételyezné a szektort a fojtó szakemberhiány.
A tények hallatán a nagy tech-mágusok saját kézbe akarják helyezni az energiaellátás megoldásának kérdését, s egészen elképesztő ötletekkel fárasztják a döntéshozókat és a népességet egyaránt.
A Google elképzelése szerint az energiavállalatoknak maguknak kéne új kapacitások kiépítésére irányuló forrásaikat legalább 40%-kal növelniük, csakhogy ekkora mértékű kiadás-bővítést nem képes fedezni a profitjuk.
A Microsoft kezdetben a Columbia folyó további vízerőművekkel való telepakolását szorgalmazta, majd miután kiderült, hogy a mesterséges intelligencia éhségét hosszú távon nem lehetséges hagyományos erőművekkel kielégíteni, egészen elképesztő ideával álltak elő.
Eszerint saját maguk állítanának hadrendbe olyan fúziós erőműveket, melyek technológiája jelenleg kizárólag flúgos tudósok elméjében létezik, de a valóságban mai napig nem sikerült felépíteni egy stabilan üzemelni képes fúziós reaktort.
Eközben a valóság világában sorra nyitják újra a bontásra ítélt fosszilis erőműveket, máskülönben a legtöbb ország villanyhálózata rég behalt volna.
A kaliforniai Eolian tisztaenergia-vállalat fejesének megjegyzése szerint a Szilícium-völgy techmágusai mérgezett egerek módjára rohangásznak a potenciális megoldások után, mivel a szükséges plusz áramhoz való hozzájutás determinálhatja a következő évek veszteseit és nyerteseit az MI fegyverkezési versenyében.
A leselejtezett erőművek újranyitását követően nem véletlen, hogy a Google immár hivatalosan sem hajszolja a maga által ratifikált net zero célokat. Ehelyett az MI nyújtotta mesés produktivitás-növekedés, munkaidő-megtakarítás, profitemelkedés és ipari transzformáció potenciálját hirdetgetik, mely ígérvényeikből mindeddig roppant csekélyke eredmény realizálódott.
Cory Doctorow publicista szerint a cégvezetőket már sikerült behülyíteniük az MI-vállalatoknak a munkaerő leselejtezése lehetőségének ígérvényével, s a legtöbb üzlet sikeres nyélbe ütéséhez ennyi elég is. Ha sikerül kirúgatni az élő munkaerőt, majd helyükbe pakolni egy azok feladatai elvégzésére tényszerűen alkalmatlan mesterséges intelligenciát, az elsüllyedt költségek paradigmája szerint a vállalatok nem vonhatják vissza balga döntéseiket, ehelyett kvázi megkötözött szolgákként törekedni kötelesek a mesterséges intelligencia fogyatékosságainak mielőbbi helyre kalapálására, akár súlyos profit-veszteségek és további kiszórt dollármilliók árán.
Nekünk, egyszerű köznépnek meg jöhetnek a nosztalgikus hangulatot keltő áramkimaradások, vagy a dinamikusan árazott villany, amely „szolgáltatásnak” hála áramdíjunk a sokszorosára növekedik.