Miután a hatalom előidézte a koronavírus-válságot, ugyanők most szállítják az egyetlen szóba jöhető megoldást. Milyen bámulatos fejlődésen esett át az emberiség, hogy 8 milliárd ember egyedi gondjára-bajára kizárólag egyetlen univerzális megoldás létezik. Gyanakodva azt hihetnénk, hogy a bolondját járatja velünk a hatalom, akiknek célja nem a gyötrelmeink enyhítése, ahogy nem tették azt ezidáig sem, hanem valamiféle álságos végső megoldás emberiségre erőszakolása, hogy a haláltusájában hörgő, halódó rendszer még megmenthető legyen.

A nálatok kicsit idősebb testvéreitek külföldre menekültek a feudalista rabszolgaság elől, a lóvá tett amerikai diákok pedig Délkelet-Ázsiába repültek angolt oktatni, miután szembesülniük kellett ama ténnyel, hogy szerzett diplomájuk ótvar átverés, a diákhitel pedig nem más, mint a rabszolgásítás egyik láthatatlan bilincse a sokból. Ehhez hasonszőrű konstrukciók idehaza szintén a diákhitel, valamint a CSOK, babahitel, és gyakorlatilag bármilyen más, hitel, támogatás vagy kedvezmény néven hirdetett intézmények. Mindegyik lényege közös: erőszakkal elrabolják az ember autonómiáját, aki némi nevetséges cupák ellenében a rendszer örökkön-örökké kiszolgáltatott rabszolgája lesz, akit gyilkos háborúk helyett szimpla tollvonások meg billentyű-kopogtatások révén lehet a hatalom kívánta időben ellehetetleníteni és megölni. A semmit adják, levegőből előállított pénzből, cserébe mindent elvesznek.

Ugye kétféle módja van a háborúktól való szabadulásnak: vagy a világbéke (ami eleddig soha nem jött el), vagy pedig hogy bárminemű ellenállás tanúsítása nélkül, vezényszóra és automatikusan vonuljon és feküdjön mindenki a hatalom által kijelölt sírgödörbe.

Itt jön a képbe az oltás, mint a végső megoldás felé vezető út első lépése.

vakcinaci_igazolvany

Mint tapasztalhatjátok, egyáltalán nem az a hatalom célja, hogy bármiféle valós vagy valótlan járványt visszaszorítson. Gyakorlatilag kísérleti szereket kívánnak pumpálni a testetekbe. Olyanokat, melyeket aktív járvány alkalmával eleddig soha nem vetettek be, illetve nem teszteltek kellőképpen embereken.

Lássátok meg, miképpen rángat titeket dróton a hatalom: korábban arról volt szó, hogy 2 dózis oltás elég mindenki részére, hogy visszakapja régi életét. Aztán jött az ukáz, hogy ugyanúgy kötelező lesz maszkot hordani, illetve távolságot tartani az oltások után is. Aztán elkezdtek idomítani bennünket a vakcina-igazolvány elfogadásának gondolatára, végül belebegtették, hogy az eredetileg hirdetett 2 dózissal szemben már 3-ra lesz szükség, újabban meg már félévenkénti-évenkénti oltásokról is habognak.

Mi hát a cél? Rakjátok csak össze: kikerült egy laborból idejekorán egy vírus, mely egy összeomlófélben lévő rendszerre ömlött rá, mely összeomlás a világmindenség hatalmasait a földdel egyenlővé tette volna. Hogy pusztuló hatalmukat a legutolsó utáni pillanatig megtartsák, első körben oltásokat, illetve plasztikkártyát, második körben nanorobotokat és 5G hálózatot kívánnak az emberre kényszeríteni.

Ez nem egyelő a korábban elhintett mikrochip módszerrel, az ugyanis mára elavult technológiának számít. A mikrochip ideáját azért ültetik az ember elméjébe, hogy aki azt hangoztatja, jól ki lehessen röhögni.

covid_zold_utlevel

A hatalom ennél fondorlatosabb. A nanorobotok a véráramban keringve juttatják érvényre áldásos tevékenységüket: szükségtelen részükre energiaforrás, mert a passzív RFID-hoz hasonló elven működnek. Nem okoznak vérbajt, keringési rendellenességet, mert méretük még a vörösvérsejteknél, illetve az injekciós tű hegyénél is kisebb. E nanorobotokat már be lehet csempészni az oltásokba. Mivel teljesen láthatatlanok, ezért nem is tudhatja az áldozat, mi kerül szervezetébe az „áldásos” vakcina-hatóanyag mellett. Még a doki sem fogja észlelni, mit ad be neked, legfeljebb elrebegi a hatalom által belé plántált mantrát, hogy nincs semmi az oltásban – hiszen ezért fizetik.

E nanorobotok hasonló elven működnek, mint a boltban a lopásgátló. Passzív energiával. Az 5G hálózatok, illetve műholdak nagy frekvenciájú elektromágneses sugárzást bocsátanak az emberre. E jeleket a nanorobotok befogják, és az ember, akármerre jár, egyedileg azonosítható lesz a segítségükkel. Semmilyen egyéb funkciót nem szükséges ellátni a nanorobotoknak. Saját személyes adatainkat magunkkal vinnünk teljesen felesleges, azokat majd tárolja a felhő. Így a látszatnál is könnyebb bevezetni egy efféle rendszert.

Eleddig mindenféle igazolványokat kellett az embernek magánál hordani: diákigazolvány, személyi, jogsi, útlevél, különféle vizsgák, stb. Mindezek immár nem a zsebünkben lesznek, hanem pusztán azonosítónkat hordozzunk keringésünkben. Akármerre járunk, valahol a nagyvilágban egy központi adatbázisban tárolja rólunk a hatalom, illetve az általa megbízott magáncég minden adatunkat. Ezek révén többé sehova semmit nem kell cipelnünk, minden tudni fog rólunk az ellenőr, az interjúztató, a hivatal, akár a világ másik végén is.

Még kényelmesnek is mondható a módszer. Mi hát a bibi?

pexels-burst-374103

Például az, hogy az eleddig kétoldalúnak számító szerződéskötéses rendszer egyoldalúvá válik. Azt módosítanak a megfelelő jogosultsággal rendelkező személyek az adatlapunkon, amit csak akarnak. Sőt mi több, nem is vállalnak felelősséget semmilyen akciójukért: egy mesterséges intelligencia-algoritmus majd osztogat nekünk pontokat a hatalom elvárt viselkedésrendszere alapján, majd eme szubjektív erkölcsi mércéhez viszonyítva ad nekünk, vagy vesz el tőlünk jogosultságokat. Például ha nem rabszolgáskodunk ugyanúgy, mint szüleink, sőt, kétszer jobban, automatikusan megvonják részünkre a külföldre utazás lehetőségét. E tiltások egészen odáig fajulhatnak, hogy a boltba járás, utcára való kilépés, vagy akár a levegővétel jogát is megvonhatják tőlünk.

Nehogy azt képzeljük, hogy amit az idióta, ostoba öregek belénk vernek, az lesz: hogy majd ez által egy tisztességesebb, rendpártibb társadalom időszaka jön el. Ezek a retardált barmok semmit nem értenek a mai világ működéséből, hiszen a maguk életében a behódolásért cserébe még konkrét előnyök jártak, mint tisztes megélhetés, meg lakás. Manapság maximum egy pofa sört ajánlanak fel a vakcináztatók részére. Ennyiért igazán megéri egész identitásunkat a vágóállati sorba jutásért feláldozni.

Egy másik cikkemben már leírtam, miféle társadalmat hoz el részünkre ez a rendszer. Olvassátok, és hányjatok jó nagyokat, ahogy a kannás bortól szoktatok:

Aki például nem lesz hajlandó meggyilkolni saját családtagjait, illetve barátait, akik nem vették fel a bélyeget (megj. nanorobotos oltást), egyszerűen kiveszik a központi nyilvántartásból az ő személyes jogosítványait, és nem kaphat többé egészségügyi ellátást, de még rabigáztató munkahelyhez sem juthat. A legvégső elkeseredésükben fellázadó renitensek kiiktathatók lesznek a létezésből valami fájdalommentes koncentrációs táborban. Aki nem erőszakol meg az utcán egy idegen nőt és a nő nem fogadja kedélyesen a nemi erőszakolót a mikrochip parancsára a népességszám megfelelő alakításának racionális és tudományos kívánalmai mentén, oly mértékű gyötrésre számíthat, mely alól egy MI-Isten vezérelte világban nem létezik feloldozás és kegyelem.

robotember

Ha akartok egy ilyen rendszert, akkor spuri oltatni!

Amint beengeditek testetekbe a vakcina-nanorobotokat, onnantól emberi léteteknek vége. Nem lesztek mások, mint áruk a polcon, vagy terelhető vágóállatok.

Hitler meglátogatja a koncentrációs tábort:
– Emberek, jó hírt hoztam! Ma este disznóvágás lesz!
– Hurrá, éljen…!
– Kuss, disznók!

Bár a totális elnyomást biztosító 5G műholdhálózat egyelőre nem készült el, annak végső kiépítéséig még 5-6 év hátra van, a nanorobotok már előre is beadhatók a félévente-évente belebegtetett bármely oltás révén, majd ezen robotocskák szépen passzívan kivárják a megfelelő időt, amikor az 5G műholdak révén a bolygó totális energetikai lezárása megvalósul. Amíg e folyamat végbe nem megy, időhúzásképp a rendszeres oltást, illetve vakcina-útlevelet oktrojálják rátok, mely nélkül egyre több és több jogotoktól fosztanak majd meg benneteket. Egyébként pont Izrael a legpedánsabb kísérleti terepe az oltás-útlevélnek, amiben azért van néminemű irónia.

Annyira elnyújtottam mondandómat, hogy már én magam is kifáradtam, de a legfontosabbnak tartom, hogy amennyire lehet, mindent megértessek veletek a jelenlegi rendszer működésével kapcsolatban, és legalább néhányotokat sikerüljön kimentenem abból a fullasztó, halasztó szisztémából, melynek hatalmasai minden csőből tüzelnek rátok és hozzám, valamint a hasonló spirituális úton járó személyekhez képest százszoros erővel okádják rátok az undorító, förtelmes propagandát.

Egyetlen, végső kérdés még hátra maradt: mi akkor a teendő, mitévő legyen egy mai fiatal, ha szeretné mind magát, mind szeretteit megmenteni a „rettenetes vírustól”, valamint a rabszolgatartó hatalomtól?